F1, Magyar Nagydíj: Kimi Räikkönen balesete és kiesése

Vágólapra másolva!
2006.08.06. 15:25
Címkék
Látványos balesetben összetörte az autóját, így feladta a Formula–1-es Magyar Nagydíjat Kimi Räikkönen (képünkön). A McLaren-Mercedes finn pilótája az olasz Vitantonio Liuzzival (Toro) Rosso ütközött össze a pálya felső részén a 27. körben.

A pole pozícióból rajtoló Jégember sokáig vezetett a versenyben, ám miután kijött tankolni, a 15. helyről rajtoló Fernando Alonso átvette a vezetést.

A 27. körben Räikkönen hozzávetőlegesen félperces hátrányban volt Alonso mögött, amikor a pálya felső csücskénél kialakított elnyújtott kanyar kijárati szakaszán Vitantonio Liuzzi váratlanul lelassított előtte.

A kifelé sodródó, keményen gyorsító finn versenyző bal első kereke összeakadt a Toro Rosso jobb hátsó tengelyével, a McLaren átugratott az olasz autón, majd ripityára törve kiperdült a pályáról.

A Räikkönen mögött haladó csapattárs, Pedro de la Rosa el tudta kerülni az ütközést.

"Lelassítottam, hogy helyet hagyjak neki (Räikkönennek), csak próbáltam olyan segítőkész lenni, amilyen csak lehettem ebben a helyzetben – nyilatkozva a brit ITV televíziónak Liuzzi. – Félreértés volt, kár, hogy így végződött."

A baleset után a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót, a safety car kiállása után Fernando Alonso (Renault) továbbra is vezetett, megelőzve Jenson Buttont (BAR-Honda).
Legfrissebb hírek

Az „elfeledett” válogatott – 50 éve lett Eb-ezüstérmes a magyar női röplabdacsapat

Röplabda
9 perce

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
17 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
17 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
17 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
17 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
18 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
18 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
19 órája
Ezek is érdekelhetik