FIA: szabálytalan az ellensúlyos lengéscsillapító!

Vágólapra másolva!
2006.08.23. 16:44
Címkék
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) fellebbviteli bírósága úgy döntött, hogy szabályellenes a Renault által használni kívánt ellensúlyos lengéscsillapító. Így érvényét veszítette a Német Nagydíj felügyelő bizottságának döntése, amely engedélyezte volna a francia csapatnak az eszköz bevetését.

Az FIA a hockenheimi futam előtt megfellebbezte a határozatot, ezért a Renault elállt a lengéscsillapító használatát. Az istálló csak a tartalékautó orr részében helyezte el az eszközt, vagyis Fernando Alonso és Giancarlo Fisichella kocsiján nem kellett módosítani.

Szavazás

Ki lesz a Formula–1 világbajnoka 2006-ban?

Írja be az itt látható számot!

„Az FIA nemzetközi fellebbviteli bizottsága kedden, augusztus 22-én találkozott, s vizsgálta meg a Nemzetközi Automobil Szövetség fellebbezését a július 28-án hozott 8-as számú versenybírói döntéssel kapcsolatban, amely a Renault tartalékautóját érintette a Német Nagydíjon. Az érintettek érveinek meghallgatását és a különféle iratok és bizonyítékok áttanulmányozását követően semmisnek nyilvánította a versenybírók döntését, és szabályellenesnek nyilvánította az ellensúlyos lengéscsillapítónak nevezett eszköz használatát” – szerepel az FIA nemzetközi fellebbviteli bizottságának közleményében.

Az FIA azért tiltotta be a Renault által kitalált alkatrész – amelyet már a Ferrari, a Red Bull és a McLaren is átvett – használatát, mert befolyásolta az autók aerodinamikáját.

Lapunknak a Magyar Nagydíjon ezt mondta Pascal Vasselon, a Toyota technikai igazgatója:
„Sokan támogatják, pedig szerintem nem lenne szabad használni, ugyanis nem lehet stabilan rögzíteni az autóban. Így pedig rendkívül balesetveszélyes ez az eszköz.”
Legfrissebb hírek

Jégkorong Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott a játékvezetőt megharapó hokis

Jégkorong
11 perce

Deli Betty nagyi élete a lelátón

Egyéb egyéni
32 perce

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
1 órája

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
1 órája

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
1 órája

Megszülettek Győri-Lukács Viktória ikerlányai

Kézilabda
1 órája

Az év legnézettebb videói: amikor bemutatkozott a 13 éves Nagy Kornél

Minden más foci
2 órája

Etta Eyong és Amad Diallo is győztes gólt szerzett az ANK-n – videók

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik