Olasz Nagydíj: Robert Kubica szerényen nyilatkozott

Vágólapra másolva!
2006.09.10. 16:51
Címkék
Robert Kubica harmadszor állt rajthoz Formula-1-es versenyen, s a monzai Olasz Nagydíjon első kelet-európai pilótaként lett dobogós: Michael Schumacher és Kimi Räikkönen mögött a harmadik helyen ért célba.

Szavazás

Ki lesz a Formula–1 világbajnoka 2006-ban?

Írja be az itt látható számot!
„Hatalmas meglepetést jelent számomra a harmadik pozíció! Nagyon jó abroncsaim voltak, az időmérő edzés és a futam során is” – mondta a BMW-Sauber lengyel pilótája.

„A kvalifikáció után már tudtam, hogy ma jó eredményre lehetek képes. Az elején kisebb problémám volt, amikor az első kanyarkombinációban leblokkolt az egyik kerekem, s akkor picit megsérült az abroncsom.”

„Az első boxkiállásig emiatt vibrációval küszködtem.Hatalmas köszönet jár a csapatnak! Nagyon nehéz futamon vagyok túl, az elején Felipe Massa üldözött, majd Fernando Alonso volt a hátam mögött. Ezért végig száz százalékos teljesítményt kellett nyújtanom. A szerencse is mellém állt, az ellenfeleket balszerencse sújtotta.”
Legfrissebb hírek

Budafoki szüret – három meccsen húsz gól

Népsport
20 perce

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
1 órája

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
1 órája

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
2 órája

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
2 órája

Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott a játékvezetőt megharapó hokis

Jégkorong
3 órája

Deli Betty nagyi élete a lelátón

Egyéb egyéni
3 órája

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik