Alonso feltüzelten várja a sanghaji száguldást

Vágólapra másolva!
2006.09.25. 13:14
Címkék
Fernando Alonsót nem zavarja, hogy mindössze 2 ponttal előzi meg Michael Schumachert az 57. Formula-1-es világbajnokság Kínai Nagydíja előtt, inkább ösztönzőleg hat rá. A Renault spanyol versenyzője legalábbis ezt állítja a sanghaji futam előtt, amely döntően befolyásolja az összetett versenyt, hiszen utána már csak két viadalon állnak rajthoz az autósport elitkategóriájának képviselői.
Reuters
Reuters

„Az egész évben mi vezettünk, nem is lehet más a célunk, mint a pozíciónk megtartása. A csapat motiváltabb, mint bármikor korábban” – jelentette ki a klasszis, aki a nyár közepén még megnyugtatónak tűnő, 25 pontos előnnyel vezetett.
Alonso elszántságát az is növeli, hogy szépen akar elbúcsúzni jelenlegi munkaadójától.

Szavazás

Ki lesz a Formula–1 világbajnoka 2006-ban?

Írja be az itt látható számot!
„Az utolsó három versenyem következik a fantasztikus Renault-csapattal, s a Michelintől is búcsúzom, legalábbis ebben az érában. Így alapvető, hogy győzelemmel szeretnénk befejezni a világbajnoki sorozatot, hatalmas az elszántságunk. Szerintem meg tudjuk valósítani a célunkat” – mondta Fernando Alonso.

A Renault az elmúlt héten sokat tesztelt, elsősorban a motort és az abroncsokat fejlesztették, de a spanyol csillag nélkül. Alonso ugyanis a monzai Olasz Nagydíj után térdsérülés miatt nem utazott el Jerezbe, míg a múlt heti silverstone-i gyakorlás nem szerepelt a csapattal egyeztetett programban. A francia istálló azonban elvégezte a tervezett munkát, így a világbajnok nyugodtan készülhetett a sanghaji megméretésre.

„Száz százalékos teljesítményt kell nyújtanunk Kínában. Ha ezt megtesszük, s megérdemeljük a világbajnoki címet, akkor miénk lesz a végső győzelem. A legfontosabb, hogy a maximumot nyújtsunk a következő futamokon. Régóta tudtuk, hogy nagyon szoros lesz a hajrá, így fel is készültünk erre. Az év elején a Renault volt a legjobb, 95 százalékos teljesítményt nyújtott, míg a többiek legfeljebb 70 százalékot. Most mindenki 98-99 százalékon mozog, vagyis nagyon közel vagyunk egymáshoz” – közölte a címvédő.


Fernando Alonso a sanghaji múltból is önbizalmat szerezhet, hiszen tavaly ő ünnepelt győztesként a Kínai Nagydíjon, 2004-ben pedig 4. helyen ért célba. Michael Schumacher mindkét alkalommal pont nélkül zárt.
Legfrissebb hírek

Jövőre befedik a kecskeméti Széktói Stadion lelátóját

Labdarúgó NB II
3 perce

Gyász: elhunyt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Angol labdarúgás
17 perce

Női kézi: megvan a nyolcadik dunaújvárosi távozó is

Kézilabda
40 perce

Luke Littler szombat este játszik – íme, a darts-vb 3. fordulójának időrendi beosztása

Egyéb egyéni
41 perce

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
46 perce

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (I. rész)

Labdarúgó NB I
1 órája

NS-infó: Marián Sluka lehet a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője

Labdarúgó NB II
1 órája

„Brunót lehetetlen pótolni” – Ruben Amorim az irányítója kieséséről

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik