Kínai Nagydíj: csak Michael Schumacher boldog

Vágólapra másolva!
2006.10.01. 10:19
Címkék
Drámai csatát hozott az 57. Formula-1-es világbajnokság Kínai Nagydíja, amelynek végén Michael Schumacher ünnepelhetett felhőtlenül, hiszen győzelmével átvette a vezetést összetettben a második helyen célba érkező Fernando Alonsotól. Harmadik Giancarlo Fisichella lett Sanghajban. A hivatalos sajtótájékoztatón csak a Ferrari sztárja volt felhőtlenül boldog, míg vetélytársai az elszalasztott lehetőségeket "siratták".
A dobogósok nyilatkozata a Kínai Nagydíj után:Michael Schumacher (Ferrari, 1. hely):
„Izgalmas, rendkívüli hétvége van mögöttünk. Pénteken még jó volt az idő, de szombaton már esőben tartották az időmérő edzést. A kvalifikáció során a legjobb tízbe akartam kerülni, a 6. hely remek eredménynek számított. A futam hasonlóan alakult, mint a Magyar Nagydíj, az abroncsok az elején lassabbak voltak, de később szerencsére felgyorsultam. A hajrában jókor cseréltünk száraz abroncsokra, utána jelentős előnyre tettem szert. Kockázatosa volt a döntés, de bejött. Giancarlot akkor előztem meg, amikor a boxkiállás után lassabban jött ki. Erre számítottam, tudtam, ekkor lesz esélyem az első helyre.”

Michael Schumacher a nyolcadik világbajnoki cím kapujába érkezett
Reuters
Michael Schumacher a nyolcadik világbajnoki cím kapujába érkezett

Fernando Alonso (Renault, 2. hely):
„Jól indultam, 15-20 körön át kiválóan mentek a dolgok. Az első boxkiállásra simára koptak az abroncsaim, így az első gumikat lecseréltük. Nem jól döntöttünk, mert elveszítettem a megfelelő tapadását, s az első helyemet. Száraz gumikon kellett volna maradnom. A második boxkiállás után már nem tudtam csodát tenni.”

Giancarlo Fisichella (Renault, 3. hely):
„Az elején a kelleténél nehezebb volt az autóm, a tapadással gondjaim voltak. A boxkiállás után már kiegyensúlyozottabb volt az autóm, de a hajrában ismét szenvedtem, amikor már sima gumikkal mentem. De elégedett vagyok eredménnyel, hiszen összetettben már a harmadik helyen állok.”
Legfrissebb hírek

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
53 perce

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
55 perce

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
1 órája

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Jövőre befedik a kecskeméti Széktói Stadion lelátóját

Labdarúgó NB II
1 órája

Gyász: elhunyt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Angol labdarúgás
1 órája

Női kézi: megvan a nyolcadik dunaújvárosi távozó is

Kézilabda
2 órája

Luke Littler szombat este játszik – íme, a darts-vb 3. fordulójának időrendi beosztása

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik