F1, Brazil Nagydíj: De la Rosa vezeti a 4-es számú McLarent

Vágólapra másolva!
2006.10.13. 12:47
Címkék
A Formula–1-es McLaren-Mercedes csapat bejelentette, hogy Brazíliában, az idényzáró futamon is Pedro de la Rosa (képünkön) vezeti majd a 4-es számú versenyautót. Ez azt jelenti, hogy a GP2 iei bajnokának, Lewis Hamiltonnak várnia kell a bemutatkozásra.

Szavazás

Ki lesz a Formula–1 világbajnoka 2006-ban?

Írja be az itt látható számot!
A wokingiak azt még nem közölték, ki lesz Fernando Alonso csapattársa a McLarennél a következő idényben, és sokan úgy gondolták, hogy amennyiben a 21 éves Hamiltonnak bizalmat szavaznak Interlagosban a csapat vezetői, akkor biztosan az övé lesz a jövő évi cockpit.

Hamilton a héten De la Rosával együtt Jerezben tesztelt, és az ifjú angolnál csütörtökön csak Michael Schumacher (Ferrari) volt gyorsabb. A McLaren ennek ellenére döntött a spanyol pilóta brazíliai szerepeltetése mellett.

A McLannél jövőre alapvető változások történnek, hiszen amellett, hogy a jelenlegi első számú pilóta, Kimi Räikkönen a Ferrarihoz igazol, és Fernando Alonso érkezik a csapathoz, a wokingiak főszponzora lesz a világ egyik legnagyobb mobil-kommunikációs cége.

Ron Dennis csapatfőnök néhány napja arról beszélt, hogy gyökeresen átalakul a filozófia az istállón belül, és imázsváltozásra is lehet számítani.

Egy biztos: a McLaren-Mercedes szeretne olyan autót adni Fernando Alonso alá, amellyel megnyerheti a világbajnoki címet.
Legfrissebb hírek

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
23 perce

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
2 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
3 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
4 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
5 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
5 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
5 órája

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
6 órája
Ezek is érdekelhetik