Formula–1: Silverstone-nak nem tetszenek Ecclestone ötletei

Vágólapra másolva!
2006.11.10. 13:28
Címkék
A Formula–1-es Brit Nagydíj szervezői nem fogadták el Bernie Ecclestone-nak, a szakág fő jogtulajdonosának azt az indítványát, hogy a szigetország és Franciaország rotációban rendezzen minden második évben versenyt.

"Ezt a javaslatot néhány héttel ezelőtt tette (Ecclestone). Azt ajánlotta, hogy minden második évben legyen grand prix-nk, így 2007-ben nem rendeznénk meg a futamunkat. Erről volt szó, mi gondolkodtunk, és visszautasítottuk" – nyilatkozta Stuart Rolt, a silverstone-i versenypálya tulajdonosait tömörítő Brit Autóversenyzők Klubja (BRDC) elnöke.

A második világháború idején katonai repülőtérként működő silverstone-i komplexumban rendezték meg az első Formula–1-es bajnoki nagydíjat 1950-ben. A pálya gazdáinak 2009-ig szerződése van Ecclestone-nal, aki a kereskedelmi jogokat birtokló konzorciumot képviseli.

A magny-cours-i Francia Nagydíj az utóbbi években pénzügyi problémákkal küszködött, noha a világbajnoki címet az utóbbi két évben francia autó és francia csapat nyerte, jelesül a Renault.

"Felkínáltuk ezt a lehetőséget, és Magny-Cours belement – mondta pénteken a Times című lapnak Ecclestone. – Silverstone előtt is ott volt a lehetőség, de ők nem akarták."

"Silverstone-nal marad minden a régiben. Tiszteletben tartjuk a szerződést, és meglátjuk, mi lesz, ha ez a szerződés lejár" – tette hozzá a pénzember.
Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
2 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
5 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
7 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
8 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
9 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
10 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
10 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
10 órája
Ezek is érdekelhetik