Lewis Hamilton lesz Alonso csapattársa

2006.11.24. 12:22
Az előzetesen várakozásoknak megfelelően a GP2-es sorozat idei győztese, Lewis Hamilton lesz a kétszeres világbajnok Fernando Alonso csapattársa a 2007-es Formula-1-es világbajnokságtól. A McLaren-Mercedes azt is bejelentette, hogy a következő szezonban Pedro de la Rosa és Gary Paffett tesztelői szerződéssel szerepel majd.
Lewis Hamilton 21 évesen nagy lehetőséget kapott: a világbajnok Fernando Alonso mellett versenyezhet a McLarennél
Lewis Hamilton 21 évesen nagy lehetőséget kapott: a világbajnok Fernando Alonso mellett versenyezhet a McLarennél
Lewis Hamilton 21 évesen nagy lehetőséget kapott: a világbajnok Fernando Alonso mellett versenyezhet a McLarennél
Lewis Hamilton 21 évesen nagy lehetőséget kapott: a világbajnok Fernando Alonso mellett versenyezhet a McLarennél

A 21 éves Hamilton F-1-es szerződése egy közel egy évtizedes együttműködés „végeredménye”, mert a csapat azóta egyengeti pályafutását. Az is köztudomású, hogy a fiatal pilóta Ron Dennis kedvencének számít.

„Megvalósul az álmom. Gyerekkorom óta az volt a fő célom, hogy egyszer a McLarennel szerepeljek a Formula-1-ben. Ez a szerződés fantasztikus lezárása életem legeredményesebb évének” – mondta Lewis Hamilton.

A szigetországi versenyző hozzátette: soha sem jutott volna el idáig, ha nem támogatja és segíti a nagy múltú istálló.

„A McLarennel nőttem fel, s tudom, nagy kihívás előtt állok. Azt is sejtem, hogy nagy figyelem kíséri majd szereplésemet. Nagyon keményen dolgozok majd, hogy jó eredményeket érjek el” – jelentette ki Hamilton.

A brit sajtó már hónapok óta sürgette a McLarent, hogy igazolja le az F-1-be a reményteljes fiatalembert, de Ron Dennist ez nem érdekelte, folyamatosan azt hajtogatta, nem sietik el a döntést. Az viszont valószínűnek tűnt, hogy már a novembervégi jerezi tesztelés előtt megtörténik a bejelentés, s így is lett.

„Természetesen ez lesz Lewis pályafutásának legnagyobb kihívása, de biztosak vagyunk, hogy nem okoz csalódást. Most már Formula-1-es versenyzőként jön majd a paddockba, s be kell majd illeszkednie, hozzá kell szoknia a Nagydíj-hétvégék nyomásához” – mondta a McLaren-Mercedes csapatfőnöke.

Ron Dennis hozzátette: a szerződéskötésben az is nyomós érv volt, hogy a csapat biztos abban, Hamilton gyorsan megszokja majd az F-1 világát.

Norbert Haug, a Mercedes-Benz motorsport-igazgatója elmondta: Hamilton már bizonyított, hiszen 2005-ben a Formula-3-as Eurosorozatot, míg idén a GP2-t nyerte meg.
Legfrissebb hírek

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

„Úgy csatázott Alonsóval az utolsó helyért, mintha bajnoki címért harcoltak volna” – Piastri beszólt Sainznak

F1
2026.07.26. 19:00

A Ferrari magára vállalta a felelősséget; Hamilton a legrosszabbra számít a hungaroringi időmérő után

F1
2026.07.25. 18:28

Beigazolódott a Mercedes félelme: a Ferrari mindenki előtt jár Magyarországon

F1
2026.07.24. 21:02

A Ferrari favoritként készül a Magyar Nagydíjra? Russell számára még van visszaút?

F1
2026.07.23. 11:02

Piastri, Bearman és Colapinto sem ül autóba a Magyar Nagydíj kezdetén

F1
2026.07.22. 12:52

Fogytán Antonelli előnye; a Ferrari zárkózik fel – Spa elveszti a varázsát?

F1
2026.07.16. 13:46

F1: szerződése felbontását kérte a McLaren tesztpilótája

F1
2026.07.10. 15:20