F-1: Alonso versenymérnöke a Williamsnél

Vágólapra másolva!
2006.12.14. 16:16
Címkék
A rendkívül megbízható internetes portál, az autosport.com szerint csapatot vált Fernando Alonso eddigi versenymérnöke: Rod Nelson (képünkön) a Renault-tól a Williams-csapathoz igazol.
A szakember főmérnökként felel majd a Formula-1-es futamokon és teszteken az istálló szakrészlegéért, s közeli munkatársként segíti Sam Michael technikai igazgatóval.

A Williams tervei szerint Nelson hosszú távon átveszi Michael néhány feladatát, hogy a technikai igazgató több időt szentelhessen az autótervezésnek.

Nemrég Patrick Head, a csapat társtulajdonosa már beszélt a lehetséges átszervezésről, amely elsősorban Sam Michael feladatkörét érinti.

„Az F1-es csapat nagy és kiterjedt szervezet, s nem bízhatunk mindent egy emberre” – mondta Head.

Az autisport.com úgy tudja, hogy Nelson személyes csalódottság miatt hagyja el a Renault-csapatot. Úgy gondolta, hogy ő lesz a versenyeken a főmérnök, de helyette Giancarlo Fisichella eddigi segítőjét, Alan Permane-t nevezték ki.
Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
4 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
6 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
9 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
9 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
10 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
11 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
12 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
12 órája
Ezek is érdekelhetik