Hamilton zárt az élen Valenciában

2007.02.02. 19:15
Fernando Alonso keddi és szerdai elsősége után pénteken ismét McLaren-versenyző zárt az élen a Formula-1-es csapatok valenciai tesztelésén: Lewis Hamilton a hét legjobb idejével előzte meg, több mint hét tizeddel a wokingi csapat korábbi finn sztárját, Kimi Räikkönent. A záró napi gyakorláson kilencen vettek részt, s Robert Kubica lett a harmadik a rangsorban.
Lewis Hamilton szépen zárta ezt a hetet
Lewis Hamilton szépen zárta ezt a hetet
Reuters
Lewis Hamilton szépen zárta ezt a hetet
Lewis Hamilton szépen zárta ezt a hetet
Lewis Hamilton szépen zárta ezt a hetet
Reuters
Lewis Hamilton szépen zárta ezt a hetet

A McLaren brit újonca az elmúlt napokat kihagyta, miután a múlt héten ugyanezen a pályán balesetet szenvedett. Hamilton sértetlenül úszta meg a kicsúszást, autója azonban alaposan megrongálódott.

A McLaren-Mercedes tesztpilótája, Pedro de la Rosa a napokban el is mondta, hogy a fiatal brit tehetség balszerencsés ütközése némi csúszást eredményezett a szezon előtti felkészülésben. A rutinos spanyol versenyző pénteken szintén autóba ült, a negyedik helyen zárt, jelentős különbséggel maradt el Hamiltontól. Egyszer meg is állították de la Rosa miatt a gyakorlást, vélhetően motorhiba miatt állt meg a McLaren MP4-22-es kódjelű kocsija.

Érdekesség, hogy a pénteki tesztelés két legjobbja egyformán 112 kört teljesített, ezzel a mezőny legszorgalmasabb duójának bizonyultak.

Meglepetés, hogy a sokak szerint az 58. világbajnokság titkos esélyei közé tartozó Jenson Button senkit sem előzött meg, még a közvetlenül előtte végző Mark Webber legjobbjától is több mint két tizeddel maradt el.

VALENCIAI TESZT, 4. NAP

1.L. Hamiltonbrit, McLaren-Mercedes1:11,119 p112 megtett kör
2.K. Räikkönenfinn, Ferrari1:11,855112
3.R. Kubicalengyel, BMW-Sauber1:12,24257
4.P. de la Rosaspanyol, McLaren-Mercedes1:12,45564
5.G. Fisichellaolasz, Renault1:12,57296
6.S. Vettelnémet, BMW-Sauber1:12,67573
7.H. Kovalainenfinn, Renault1:12,67998
8.M. Webberausztrál, Red Bull-Renault1:12,77623
9.J. Buttonbrit, Honda1:12,99589
Legfrissebb hírek

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

„Úgy csatázott Alonsóval az utolsó helyért, mintha bajnoki címért harcoltak volna” – Piastri beszólt Sainznak

F1
2026.07.26. 19:00

A Ferrari magára vállalta a felelősséget; Hamilton a legrosszabbra számít a hungaroringi időmérő után

F1
2026.07.25. 18:28

A Ferrari favoritként készül a Magyar Nagydíjra? Russell számára még van visszaút?

F1
2026.07.23. 11:02

Piastri, Bearman és Colapinto sem ül autóba a Magyar Nagydíj kezdetén

F1
2026.07.22. 12:52

Fogytán Antonelli előnye; a Ferrari zárkózik fel – Spa elveszti a varázsát?

F1
2026.07.16. 13:46

F1: szerződése felbontását kérte a McLaren tesztpilótája

F1
2026.07.10. 15:20

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45