A FIA vizsgálja, hogy a Mercedes manipulálta-e a versenyt Monacóban

Vágólapra másolva!
2007.05.28. 17:38
Vizsgálatot indított a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a McLaren Mercedes ellen, ugyanis sokan kételkednek abban, hogy a hétvégén, Formula-1-es világbajnokság monacói futamán a spanyol Fernando Alonso sportszerű körülmények között nyerte meg a nagydíjat csapattársa, a brit Lewis Hamilton előtt.
Alonso (jobbra) és Hamilton (balra, mindkettő McLaren) csatája a FIA-vizsgálat szerint nem biztos, hogy csak a pályán dőlt el
Alonso (jobbra) és Hamilton (balra, mindkettő McLaren) csatája a FIA-vizsgálat szerint nem biztos, hogy csak a pályán dőlt el
Alonso (jobbra) és Hamilton (balra, mindkettő McLaren) csatája a FIA-vizsgálat szerint nem biztos, hogy csak a pályán dőlt el
Alonso (jobbra) és Hamilton (balra, mindkettő McLaren) csatája a FIA-vizsgálat szerint nem biztos, hogy csak a pályán dőlt el

Lewis Hamilton a Monacói Nagydíj utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy az időmérő edzésre öt-hat körrel több benzint kapott csapattársánál, a futamon diadalmaskodó Fernando Alonsónál, azonban a megbeszélttel ellentétben a huszonkét éves pilótát három körrel hamarabb hívták ki a bokszba.

A fiatal versenyző nagy felháborodást keltett a brit médiában, hiszen így Hamiltonnak nem volt igazán esélye arra, hogy megnyerje a futamot.

A FIA ezért vizsgálatot indított a McLaren Mercedes ellen, hiszen elméletben a csapat ilyen módon nem befolyásolhatja a verseny végeredményét.

"A FIA vizsgálatot indított a McLaren-Mercedes ellen a lehetséges szabálysértés miatt" – olvasható a szervezet mai közleményében.

Hamilton első Formula-1-s futamgyőzelmét szerezhette volna meg vasárnap, hiszen a verseny végéhez közeledve csupán nyolctized másodperc volt közte és az élen haladó Alonso közt a különbség, azonban a csapat utasította a fiatal brit pilótát, hogy egy kicsit vegyen vissza a tempóból.

Ron Dennis az istálló csapatfőnöke tagadja, hogy Fernando Alonso lenne az elsőszámú pilótája, és azt is, hogy ennek érdekében a spanyol világbajnok kedvezőbb feltételek mellett versenyezhet.

"Nem manipuláltuk a futamot! Igaz, vannak kivételes körülmények verseny közben" – nyilatkozta a csapatfőnök.

"Lewis és Fernando tagjai egy versenyképes csapatnak, és mindketten versenyképes autóval rendelkeznek. Egyetlen dolgot azonban el kell fogadnia mindenkinek, mégpedig azt, hogy ők egy Grand Prix-csapat tagjai – mondta Dennis. – A pilótáink egyenlő eséllyel indulnak egy versenyen, mondjuk Monaco pont nem ilyen futam."

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik