Dennis: ha a szükség lesz rá, ismét rádión utasítom a pilótáimat!

Vágólapra másolva!
2007.06.10. 18:45
Címkék
Ron Dennisnek, a McLaren főnökének nincsenek aggályai azzal kapcsolatban, hogy a Monacói Nagydíjon történtek után ismét „beleszóljon” a futamba oly módon, hogy rádión utasítja pilótáit: ne támadják egymást.
Fernando Alonso (balra) és Lewis Hamilton: látszólag teljes az egyetértés
Reuters
Fernando Alonso (balra) és Lewis Hamilton: látszólag teljes az egyetértés
Fernando Alonso (balra) és Lewis Hamilton: látszólag teljes az egyetértés
Reuters
Fernando Alonso (balra) és Lewis Hamilton: látszólag teljes az egyetértés

Az FIA (Nemzetközi Automobil-szövetség) a Monacói Nagydíjat követően indított vizsgálatot a McLaren ellen, mert a futam utolsó köreiben azt az utasítást adták pilótáiknak, Fernando Alonsónak és Lewis Hamiltonnak, hogy a futam végéig már ne támadják egymást, hanem őrizzék meg jelenlegi pozíciójukat.

A McLaren végül tisztázódott a vádak alól, mert elmondásuk szerint az első két hellyel megszerezhető tizennyolc pont megtartása volt a cél.

Mindez pedig a verseny végén történt (Hamilton mintegy húsz körrel a verseny vége előtt érkezett meg csapattársa mögé), ami azt is jelenti, hogy hagyták küzdeni egymással a két sofőrt, és csak akkor avatkoztak a versenybe, amikor a csapat érdekei úgy kívánták.

Dennis mostani nyilatkozata szerint ez most sem lesz másképp, azaz ha a helyzet úgy kívánja, a finisben most is utasítja pilótáit arra, hogy ne egymást támadják, hanem őrizzék meg pozíciójukat.

Minderre persze csak a második boxkiállás után, ill. az utolsó tíz körben kerülhet sor, és az aktuális sorrendet veszi majd alapul, azaz sem Alonsót, sem Hamiltont nem részesíti előnyben.

Ezt a kétszeres világbajnok Fernando Alonso is megerősítette.

„A második kiállás után, vagy ha már csak tíz kör van hátra a versenyből, a saját csapattársamat természetesen nem fogom olyan agresszívan támadni, mint a Ferrari vagy más rivális pilótáit” – kommentálta Ron Dennis nyilatkozatát a spanyol.
Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
6 órája

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
6 órája

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
7 órája

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
7 órája

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
8 órája

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
9 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
10 órája
Ezek is érdekelhetik