Coulthard: Lewis Hamilton Ayrton Senna és Alain Prost keveréke

Vágólapra másolva!
2007.06.24. 13:34
Címkék
A Michael Schumacher utáni korszakot nem Fernando Alonsóról, hanem Lewis Hamiltonról nevezik majd el – mondta David Coulthard, a Formula—1-es Red Bull csapat brit pilótája, akit arról faggattak, milyen és mennyire jó versenyző a McLaren-Mercedes 22 éves angol vb-éllovasa. A skót sportember úgy véli, Hamilton szereplése az év legnagyobb meglepetése a száguldó cirkuszban.
Lewis Hamilton a Kanadai Nagydíj után az indianapolisi versenyt is megnyerte
Reuters
Lewis Hamilton a Kanadai Nagydíj után az indianapolisi versenyt is megnyerte
Lewis Hamilton a Kanadai Nagydíj után az indianapolisi versenyt is megnyerte
Reuters
Lewis Hamilton a Kanadai Nagydíj után az indianapolisi versenyt is megnyerte

„Lewis a megfelelő ember a megfelelő helyen és időben” – jelentette ki David Coulthard.

A 36 éves, 13-szoros futamgyőztes pilóta rendkívül elismerően beszélt ifjú honfitársától, és elárult néhány kulisszatitkot is.

„Korábban, amikor Lewis az Formula–3-as Európa-bajnoki sorozatban versenyzett, már a GP2-be vágyott, de a McLaren ekkor még azt akarta, hogy maradjon az F3-ban” – emlékezett vissza Coulthard.

„Úgy gondolták, hogy több tapasztalatra lenne szüksége, Lewis azonban ennek nem örült, és azt kérdezte tőlem, szakítson-e a McLarennel.”

Szavazás

Ön szerint korszakos egyénisége lesz a Formula–1-nek Lewis Hamilton?

Írja be az itt látható számot!
„Nos, annak idején nekem is megvoltak a magam problémái a McLarennel, mégis azt tanácsoltam, hogy maradjon, hiszen a Wokingban kinevelik mint versenyzőt.”

A Red Bull csapat veteránja arról is beszélt: Lewis Hamilton azért tudja már most megverni a címvédő, kétszeres világbajnok Fernando Alonsót, mert ő már tökéletesen tudja, hogyan kell a Bridgestone abroncsokon menni.

„Tavaly Fernando a Michelin-gumikkal felszerelt Renault-t vezette, Lewis pedig Bridgestone-nal ment a GP2-ben. Az idén a McLaren is Bridgestone-t használ, és – higgyék el – a versenyzőknek rámegy egy kis idejük, mire rájönnek, hogyan kell versenyezni az új gumikon. Lewisnak erre nem volt szüksége.”

Végezetül Coulthard kijelentette: Lewis Hamilton versenyzőként a néhai Ayrton Senna és Alain Prost keveréke.

„Hogy mennyire jó Lewis? Kétségtelenül egészen különleges. Úgy gondolom, hogy Senna és Prost kombinációja. Megvan benne Senna természetes tehetsége, önbizalma és aggresszivitása, de Prost finom stílusa és türelme is.”

„Ez elég lenyűgöző koktél, de Lewisban megvan mindez. Az utóbbi évtizedekben itt volt Senna és Prost, Mansell és Piquet, aztán pedig MIchael Schumacher. Most beléptünk a Hamilton-korszakba.”

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik nélkül kell nyernie a Liverpoolnak

Angol labdarúgás
15 perce

Hiába remekelt Embiid és Maxey, kikapott Chicagóban a 76ers

Amerikai sportok
22 perce

Bardóczky Kornél karambolja után lábadozik

Tenisz
31 perce

Terbócs István: Szerettük volna megmutatni Kevin Constantine-nak, hogy maradt még bennünk abból, amit tanított nekünk

Jégkorong
40 perce

Sydney-Hobart: a Master Lock Comanche és a címvédő LawConnect harcol a győzelemért

Egyéb egyéni
43 perce

A legjobb 32 játékos maradt versenyben – folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
57 perce

Népsport: Annus néni csábítása, avagy így szerződött Rómába Zsengellér Gyula

Népsport
1 órája

Gruber Zsombor: kevés lehetőség, kiemelkedő játék

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik