A boldog Lewis Hamilton óriási dolognak tartaná a hazai sikert

2007.07.04. 14:34
Az összetettben 14 pontos előnnyel vezető Lewis Hamilton óriási sikernek tartaná, ha megnyerné az 58. Formula-1-es világbajnokság hétvégi Brit Nagydíját, de tudja, hatalmas nyomás nehezedik rá. A McLaren-Mercedes pilótája azonban leginkább azt tartja szem előtt, hogy eredménytől függetlenül jól érezze magát.
Lewis Hamilton boldog, hogy végre hazai pályán szerepelhet
www.autosport.com
Lewis Hamilton boldog, hogy végre hazai pályán szerepelhet
Lewis Hamilton boldog, hogy végre hazai pályán szerepelhet
www.autosport.com
Lewis Hamilton boldog, hogy végre hazai pályán szerepelhet

Kétség sem férhet hozzá: a Brit Nagydíj lesz számomra az év legfontosabb versenye. Először szerepelhetek hazai pályán a Formula-1-ben” – kezdte nyilatkozatát a kétszeres futamgyőztes Hamilton.

A brit autósport első számú reménysége a tengerentúli duplázás után a hétvégén „csak” harmadik lett Magny-Cours-ban a Francia Nagydíjon, de így is növelte előnyét összetettben, lévén csapattársa, Fernando Alonso mindössze a hetedik helyen ért célba.

„A hétvégén ismét új tapasztalatokkal gazdagodom. Elképesztő lesz a verseny hangulata, nagyon várom már, hogy hazai szurkolóim előtt versenyezhetek. Csodálatos lenne a győzelem, de realistának kell maradnom a várakozásaimmal kapcsolatban” – jelentette ki a wokingi csapat sztárja.

Lewis Hamilton mindenképpen megőrzi vezetését összetettben, még akkor is, ha nem kerül a legjobb nyolc közé. Győzelem esetén azonban újabb nagy lépést tenne az év végi kiváló helyezés felé, de az érintett tudja, még semmi sem dől el Silverstone-ban.

„Egyike lesz a tizenhét állomásnak, s természetesen most is mindent megteszek azért, hogy a lehető legjobb eredményt érjem el. De az a leglényegesebb, hogy élvezzem a hétvége összes pillanatát” – jegyezte meg a pontverseny éllovasa.

A Hamilton által említett hatalmas elvárások egyik állandóan visszatérő eleme, hogy a vérmes brit szurkolók 2000 óta várnak az újabb hazai sikerre. Hét évvel ezelőtt David Coulthard diadalmaskodott, éppen egy McLaren-Mercedest vezetve…
Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
5 órája

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50