Formula–1: a Spyker istálló elbocsátotta Christijan Alberst

Vágólapra másolva!
2007.07.10. 13:31
Címkék
A Spyker Formula–1-es csapat felbontotta holland pilótája, Christijan Albers szerződését. A versenyző az idény eddig kilenc futamán még egyszer sem rajtolt a 20. helynél jobb pozícióból, és a legjobb versenyeredménye a 14. hely, miközben ötször kiesett. A csapat vezetői viszont hangsúlyozták: nem ez, hanem egy pénzügyi vita vezetett Albers kirúgásához.
Christijan Albers Magny-Cours-ban magával vitte a tankolótömlőt is a boxutcából
Reuters
Christijan Albers Magny-Cours-ban magával vitte a tankolótömlőt is a boxutcából
Christijan Albers Magny-Cours-ban magával vitte a tankolótömlőt is a boxutcából
Reuters
Christijan Albers Magny-Cours-ban magával vitte a tankolótömlőt is a boxutcából

A Spyker ma jelentette be hivatalosan, hogy megválik Alberstől. Erre azután került sor, hogy Albers egyik szponzora nem teljesítette időben a csapat felé fennálló fizetési kötelezettségét.

„Nagyon nehéz döntés volt ez – mondta Colin Kolles csapatfőnök. – Christijan már éppen kezdett belejönni, de az istálló ambiciózus fejlesztési programját komolyan veszélyeztette, hogy az egyik szponzora nem fizetett, így nem volt más választásunk.”

Michiel Mol, a Spyker projektigazgatója hozzátette: bízik abban, hogy ez a változás nem lesz rossz hatással a csapat idei költségvetésére.

„Hangsúlyozom, hogy ennek a döntésnek semmi köze Christijan utóbbi időben mutatott teljesítményéhez – tette hozzá Mol. – Még mindig hiszünk abban, hogy együttműködhetünk vele, de a csapat jövője érdekében ez mindennél fontosabb volt most.”

A holland tulajdonú istálló egyelőre még nem nevezte meg azt a versenyzőt, aki az Európai Nagydíjon pótolhatja Alberst.

CHRISTIJAN ALBERS 2007-ES EREDMÉNYEI

Futam Rajtpozíció Verseny
Ausztrália 21. kiesett
Malajzia 20. kiesett
Bahrein 22. 14.
Spanyolország 21. 14.
Monaco 22. kiesett
Kanada 22. kiesett
Egyesült Államok 22. 16.
Franciaország 20. kiesett
Nagy-Britannia 22. 15.
Legfrissebb hírek

Egy év, 365 fotó: Özbas Szofi Európa-bajnok lett, birkózóink 6 Eb-érmet hoztak haza – ilyen volt 2025 áprilisa

Egyéb egyéni
20 perce

Molnár Ádin nélkül nagy bajban lenne az MTK

Labdarúgó NB I
22 perce

FIDE-elnök: még nincs végleges döntés az orosz zászló és himnusz újbóli használata ügyében

Egyéb egyéni
34 perce

A magyar férfi vízilabda-válogatott számára Hollandiában folytatódik a felkészülés Belgrádra

Vízilabda
1 órája

Van Gerwen, Bunting, Aspinall és Van Barneveld – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása! Döntő

Egyéb egyéni
1 órája

Szabalenka és Kyrgios is izgatottan készül a nemek harcára

Tenisz
1 órája

A válogatott nem tudta átlépni a saját árnyékát

Kézilabda
1 órája

Milánó 2026: zavartalan a hókészítés a Livigno Hóparkban

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik