Formula-1: a Ferrari vezetői nem találkoznak Stepneyvel

Vágólapra másolva!
2007.07.21. 19:06
Címkék
A Formula-1-es Ferrari vezetői nem akarnak találkozni Nigel Stepneyvel, a csapat ipari kémkedéssel és szabotázzsal vádolt korábbi technikai igazgatójával.
"A Ferrari részéről azt mondták, hogy egyelőre nem kívánnak találkozni velünk, pedig olyan információkat kapnának tőlünk, melyek sokat segítenének a szövevényes ügyek megoldásában" - mondta La Gazzetta dello Sport című lapnak Sonja Bartolini, Stepney ügyvédje. "Védencem nemcsak saját ártatlanságát tudná bizonyítani, hanem kész név szerint megnevezni a vétkeseket is, sajnáljuk, hogy erre nem kap lehetőséget."A csapat menesztett technikai vezetője szerdán kért találkozót a Ferrari vezetőitől.Stepneyt azzal vádolják, hogy hat nappal a Monacói Nagydíj előtt különleges fehér port tett a Ferrari két pilótájának, Kimi Ra:ikkönennek és Felipe Massának a benzintankjának. Ezenkívül ő az elsőszámú gyanúsítottja a kémügynek is: Mike Coughlan, a McLaren-Mercedes korábbi vezető mérnöke a feltételezések szerint tőle kapta meg a Ferrari titkos, 780 oldalas fejlesztési tervét.A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) 26 tagú tanácsa csütörtökön foglalkozik az üggyel. MTI
Legfrissebb hírek

Premier League: Liverpool–Wolverhampton Wanderers

Angol labdarúgás
38 perce

Vonn és társai – legendák, akik visszatértek a csúcsra

Téli sportok
43 perce

Ratajski nagyot fordított Plaisier ellen, elsőként nyolcaddöntős a darts-vb-n

Egyéb egyéni
55 perce

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
1 órája

WADA-jelentés: 2024-ben nem nőtt a pozitív doppingesetek aránya

Egyéb egyéni
1 órája

Félollózós találat, bombagól vagy gyönyörű emelés? Szavazzon az NB II legszebb őszi góljára!

Labdarúgó NB II
1 órája

A Parma nyert, a Fiorentina maradt az utolsó helyen a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
1 órája

Öttusa: Tamás Eb-címet védett és vb-bronzot nyert a juniorok között

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik