A versenybírók vizsgálják Alonso és Hamilton utolsó boxkiállását

Vágólapra másolva!
2007.08.04. 18:02
A versenybírók vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, hogy Fernando Alonso szabálytalanul tartotta-e fel Lewis Hamilton a boxutcában a 22. Magyar Nagydíj időmérő edzésének utolsó szakaszában. Az illetékesek a McLaren rádióadását is meghallgatják, hogy szakszerű döntést hozzanak.
Reuters
Reuters

A versenybírók beidézték Ron Dennis csapatfőnököt.

A kvalifikáció hajrájában Alonso ért hamarabb a boxba, majd legalább tíz mp-en át nem indult el autójával, amikor a „nyalókás ember” már zöld utat adott számára. A kétszeres világbajnok spanyol klasszis később úgy magyarázta tettét, hogy csak csapatutasításra mehet ki a pályára, ez pedig a televíziós visszajátszások ellenére nem történt meg, amikor a „nyalókás ember” felemelte tábláját.

"A csapat nem azt tette, amit kellett volna" - mondta Dennis. "Alonso azért nem indult el, mert az egyik, indításért felelős mérnökünk erre nem adott neki engedélyt."

Az összetettben 2 pontos előnnyel vezető Lewis Hamilton ugyan Alonso után végül mégis megkapta az új gumikat, de 2-3 mp-cel lekésett arról a lehetőségről, hogy tegyen még egy utolsó gyors kört. Így végül csak a második helyet szerezte meg, mivel csapattársa a legvégén megelőzte őt. A.B.

22. MAGYAR NAGYDÍJ, A VB-SOROZAT 11. FUTAMA (HUNGARORING)

IDŐMÉRŐ EDZÉS:
1. F. Alonso McLaren-Mercedes 1:19.674 p
2. L. Hamilton McLaren-Mercedes 1:19.781
3. N. Heidfeld BMW-Sauber 1:20.259
4. K. Räikkönen Ferrari 1:20.410
5. N. Rosberg Williams-Toyota 1:20.632
6. R. Schumacher Toyota 1:20.714
7. R. Kubica BMW-Sauber 1:20.876
8. G. Fisichella Renault 1:21.079
9. J. Trulli Toyota 1:21.206
10. M. Webber Red Bull-Renault 1:21.256
11. D. Coulthard Red Bull-Renault 1:20.718
12. H. Kovalainen Renault 1:20.779
13. A. Wurz Williams-Toyota 1:20.865
14. F. Massa Ferrari 1:21.021
15. A. Davidson Super Aguri-Honda 1:21.127
16. V. Liuzzi Toro Rosso-Ferrari 1:21.993
17. J. Button Honda 1:21.737
18. R. Barrichello Honda 1:21.877
19. T. Szato Super Aguri-Honda 1:22.143
20. S. Vettel Toro Rosso-Ferrari 1:22.177
21. A. Sutil Spyker Ferrari 1:22.737
22. Sz. Jamamoto Spyker Ferrari 1:23.774
Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik