22. Magyar Nagydíj: Hamiltonnak a kormányzással voltak gondjai

Vágólapra másolva!
2007.08.05. 17:29
Címkék
Élete egyik legnehezebb versenyének nevezte a 70 körös Magyar Nagydíjat a futamgyőztes Lewis Hamilton. A McLaren-Mercedes brit újonca harmadik versenyét nyerte meg a Formula–1-ben, és hét pontra növelte az előnyét a pontversenyben csapattársa, Fernando Alonso előtt.
Elöl Lewis Hamilton, jobbra Kimi Räikkönen, aki nem hagyott nyugtot a fiatal angolnak
Reuters
Elöl Lewis Hamilton, jobbra Kimi Räikkönen, aki nem hagyott nyugtot a fiatal angolnak
Elöl Lewis Hamilton, jobbra Kimi Räikkönen, aki nem hagyott nyugtot a fiatal angolnak
Reuters
Elöl Lewis Hamilton, jobbra Kimi Räikkönen, aki nem hagyott nyugtot a fiatal angolnak

„Eseményekben gazdag, érzelemdús hétvége volt ez az egész csapatnak” – nyilatkozta Hamilton, akinek a Nürburgringen ugyan megszakadt a kilenc futamon át tartó dobogós sorozata, de most visszatért a győzelem útjára.

„A hétvége drámai eseményei után nem lett volna nehéz elveszíteni az összpontosítást. Kissé nyomasztó napok voltak mindenkinek.”

A 22 éves angolt Kimi Räikkönen végig nyomás alatt tartotta, hol egészen közel került hozzá, hol egy kicsit lemaradt mögötte.

„Kormányzási gondjaim voltak, és ez megnehezítette a dolgomat, hogy tartsam a tempót – magyarázta Hamilton. – Kicsit ideges voltam, hogy valami el fog törni az autóban, de hála Istennek nem történt ilyesmi.”

„Valószínűleg ez volt életem egyik legkeményebb versenye, és emiatt még elégdettebb vagyok, hogy sikerült Kimit magam mögött tartnom.”

Legfrissebb hírek

Győzelemmel kezdett a férfi vízilabda-válogatott a rotterdami felkészülési tornán

Vízilabda
15 perce

Skócia: Keresztes Krisztián csapata hazavitt egy pontot a kupagyőztes otthonából

Minden más foci
33 perce

A csereként beálló Watkins duplájával fordított és sorozatban 11. alkalommal nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
1 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik egyenlített Portugália ellen a 91. percben

Magyar válogatott
2 órája

Kosár: Rátkai, Drahos és Josepovits is remek őszt futott az NB I-ben

Utánpótlássport
2 órája

Carlos Alcaraz hamar visszavonulhat a korábbi wimbledoni bajnok szerint

Tenisz
2 órája

Redzic Damir és Tuboly Máté értéke szeptember óta megduplázódott

Minden más foci
3 órája

Bardóczky Kornél elhagyhatta a kórházat

Tenisz
3 órája
Ezek is érdekelhetik