Formula-1: Alonso ultimátumot adott a McLaren vezetőinek

Vágólapra másolva!
2007.08.06. 12:10
Címkék
A spanyol lapok szerint a Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso választás elé állította csapatát, a McLaren-Mercedest: "Vagy Hamilton, vagy én" - idézte a Marca a 26 éves pilótát.
A McLaren két versenyzője közötti - amúgy sem baráti - viszony a hétvégi Magyar Nagydíjon mérgesedett el. Az időmérő edzés során előbb a brit Lewis Hamilton nem engedte el a pályán Alonsót, majd a boxutcában Alonso tartotta fel csapattársát. Ezért a versenybizottság Alonsót az elsőről a hatodik helyre sorolta vissza, az istálló pedig nem kaphatott pontot a futamon, amelyet Hamilton nyert meg, Alonso pedig negyedik lett.


Alonso a BBC-nek ismét megerősítette korábbi kijelentését, hogy nem úgy kezelik a csapatnál, ahogy kellene. Arra a kérdésre, hogy marad-e a McLarennél, így válaszolt: "Majd meglátjuk."
Legfrissebb hírek

Győzelemmel kezdett a férfi vízilabda-válogatott a rotterdami felkészülési tornán

Vízilabda
8 perce

Skócia: Keresztes Krisztián csapata hazavitt egy pontot a kupagyőztes otthonából

Minden más foci
25 perce

A csereként beálló Watkins duplájával fordított és sorozatban 11. alkalommal nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
1 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik egyenlített Portugália ellen a 91. percben

Magyar válogatott
2 órája

Kosár: Rátkai, Drahos és Josepovits is remek őszt futott az NB I-ben

Utánpótlássport
2 órája

Carlos Alcaraz hamar visszavonulhat a korábbi wimbledoni bajnok szerint

Tenisz
2 órája

Redzic Damir és Tuboly Máté értéke szeptember óta megduplázódott

Minden más foci
2 órája

Bardóczky Kornél elhagyhatta a kórházat

Tenisz
3 órája
Ezek is érdekelhetik