Formula–1: meghosszabbított nyomozás szabotázsügyben

Vágólapra másolva!
2007.09.05. 11:24
Címkék
Meghosszabbította a nyomozást a Formula—1-es Ferrari csapat szabotázsügyként elhíresült botrányában az olasz törvényszék – közölte a The Guardian című brit újság. A vizsgálódást Nigel Stepney korábbi vezető mérnök (képünkön) ellen folytatják Olaszországban.
Az utóbbi időben rendre a lapok címoldalaira kerülő kémbotránnyal párhuzamosan zajló ügyben Stepneyt azzal is vádolják, hogy megpróbálta tönkretenni a Ferrari versenyét Monte-Carlóban azzal, hogy ismeretlen eredetű fehér port juttatott a tűzpiros autók üzemanyagtartályába.

„Figyelemre méltó bizonyítékaink vannak arra vonatkozóan, hogy Stepney benne van ebben az ügyben” – idézte a Guardian című lap Giuseppe Tibis vizsgálóbírót.

Tibis szerint az olasz hatóságok kimutatták: a Ferrarik üzemanyagtankja közelében talált fehér por azonos eredetű azokkal a nyomokkal, amelyeket Stepney nadrágján találtak.

A szabotázsügyben az első meghallgatásokat várhatóan szeptember közepén tartják meg, még mielőtt az esetleges vádemelésre sor kerülne.

„Kérni fogom a bíróságot, hogy állapítsa meg, milyen hatása lehetett a fehér pornak az autóra és annak motorjára, ha a pilóta így vezette volna a járművet” – nyilatkozta a Guardiannek Tibis.

Emlékeztetőül, a szabotázsügy után nem sokkal kirobbant kémbotrányban kiderült, hogy Mike Coughlan, a McLaren-Mercedes felfüggesztett főmérnöke a lakásán több száz oldalnyi titkos Ferrari dokumentációt őrzött. Az anyag a maranellói gyárból került ki, a gyanú szerint Stepney hathatós közreműködésével.
Legfrissebb hírek

Los Angeles-i győzelemmel biztosította be a rájátszást a Houstont – videó

Amerikai sportok
1 órája

Vasárnapi sportműsor: pályán az Inter és a Milan, újabb meccsek a darts-vb-n

Minden más foci
2 órája

NB I posztonkénti rangsor; A női kézilabda 2025-ös esztendejét elemezzük

E-újság
3 órája

Európai kézilabdaligák: huszonhét magyar gól Zwickauban

Kézilabda
3 órája

Bunting elbúcsúzott a dartsvilágbajnokságtól, Littler oktatta Suljovicot

Egyéb egyéni
3 órája

Ha rossz, akkor is jó – Ballai Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
4 órája

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán, továbbjutott Nigéria

Minden más foci
4 órája

NS-jótékonyság: a magyar sport a sóvidéki birkózásért

Birkózás
4 órája
Ezek is érdekelhetik