Fernando Alonso győzelemmel feledtetné a tavalyi csalódást

2007.09.06. 15:34
Az éllovas Lewis Hamiltont öt pontos hátránnyal üldöző Fernando Alonso mindent megtesz azért, hogy az 58. Formula-1-es világbajnokság hétvégi Olasz Nagydíján győzelemmel feledtesse tavalyi „bakiját”. Igaz, a 2006-os monzai kiesés után mégis megnyerte a pontversenyt, vagyis nem bukta el az Autodromo Nazionalén a címvédést.
Fernando Alonso győzni akar Monzában
Reuters
Fernando Alonso győzni akar Monzában
Fernando Alonso győzni akar Monzában
Reuters
Fernando Alonso győzni akar Monzában

A legutóbbi szezonban viszontagságos olaszországi hétvégét mondhatott magáénak a spanyol klasszis, hiszen az időmérő edzés után öt helyes büntetést kapott Felipe Massa állítólagos feltartásáért. A versenyen azonban mégis a dobogóért küzdött Alonso, amikor a hajrában a Renault motorja megadta magát.

„A tavalyi versenyről nincsenek szép emlékeim. Így ez a pálya is azok közé tartozik, amelyeken nyerni akarok. Remélem, idén sikerrel járok” – adott egyértelmű hétvégi „útmutatót” a McLaren-Mercedes sztárja.

Alonso az idei szezon legutóbbi futamán, az isztambuli Török Nagydíjon szerencsével szerezte meg a harmadik helyet, lévén az éllovas csapattárs, Lewis Hamilton defekt miatt elbukta a dobogós pozíciót. Így a spanyol címvédő két ponttal csökkentette hátrányát, az utolsó öt futamon óriási csata várható kettejük a Ferrari-duó között.
A hétvégi futamnak otthont adó legendás monzai pályán a szurkolók egyértelműen hazai sikert várnak, de a múlt heti kollektív teszten a McLaren mind a négy napon gyorsabbnak bizonyult a maranellóiak autójánál. Persze a gyakorlás még nem ad tökéletes támpontot, de némi segítséget azért már ad az esélyekkel kapcsolatban.

„Semmihez sem hasonlítható a monzai pálya. Itt minden a hatalmas sebességről szól. Az autók is másként viselkednek, őszintén bevallom, időnként el is veszítjük az ellenőrzést. Ennek legfőbb oka az elsősorban a nagy sebesség eléréséért „használt” alacsony leszorítóerő” – mondta a kétszeres világbajnok.

Fernando Alonso eddig ötször szerepelt Monzában, tavalyelőtt a második helyen ért célba és még egyszer szerzett pontot.

FERNANDO ALONSO TAVALYI KIESÉSE


AMIÉRT MEGBÜNTETTÉK TAVALY FERNANDO ALONSÓT: FELIPE MASSA KÖRE AZ IDŐMÉRŐ EDZÉSEN

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
Tegnap, 19:23

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
Tegnap, 18:05

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
Tegnap, 17:36

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
Tegnap, 14:45

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35