Räikkönen nem adja fel, a végsőkig harcol a világbajnoki címért

Vágólapra másolva!
2007.10.02. 14:05
Kimi Räikkönen nem adja fel és a végsőkig harcolni kíván az 58. Formula-1-es világbajnokság megnyeréséért, de tudja, sorsa már mások kezében van. A Ferrari finn versenyzője ígéri, a hétvégi Kínai Nagydíjon és a szezonzáró brazíliai futamon is mindent megtesz a sikerért.
Räikkönen győztesként akar pezsgőzni Kínában és Brazíliában
Reuters
Räikkönen győztesként akar pezsgőzni Kínában és Brazíliában
Räikkönen győztesként akar pezsgőzni Kínában és Brazíliában
Reuters
Räikkönen győztesként akar pezsgőzni Kínában és Brazíliában

„Úgy tűnik, Hamilton már bezsebelte a címet, de mi nem adjuk fel. Szeretnénk megnehezíteni a dolgát az utolsó két verseny megnyerésével” – írta Räikkönen saját internetes naplójában.

A finn klasszis a Japán Nagydíjon nagy lehetőséget szalasztott el, a rajt előtti rossz abroncsválasztásnak „köszönhetően” szinte esélye sem volt a győzelemre. Így hátránya 17 pontra nőtt összetettben az éllovas brit klasszissal szemben, így kisebbfajta csodával érne fel, ha a hátralévő két viadal eredményei alapján az élre kerülne.

„Már Japánba is nagyon nehéz helyzetben voltunk, de meg kel barátkoznunk az ottani eseményekkel. Most még nehezebb szituációban várjuk a folytatást” – jegyezte meg a finn pilóta.

Kimi Räikkönen már kétszer végzett a második helyen az év végi összesítésben, így az újabb „ezüstérem” nem okozna kitörő örömöt számára.

„Természetesen elég kevés az esélyem a világbajnoki címre, de ez még mindig jobb, mintha egyáltalán nem lenne már módom a győzelemre. Nem adjuk fel, semmiképpen sem. Harcosok vagyunk, ezt ismét bebizonyítjuk” – szögezte le Räikkönen.

A finn versenyző tudja, csak akkor lesz esélye, ha Sanghajban és a Brazil Nagydíjon is maga mögé utasítja vetélytársait.

„Mindent megteszünk azért, hogy megnyerjük az utolsó két versenyt. De még így is másoktól függ, hogy melyik helyen zárom az összetett versenyt” – írta Kimi Räikkönen.
Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik