Formula–1: a Prodrive nem indít a McLarennel azonos autókat

2007.10.10. 17:02
A Prodrive jövőbeli Formula–1-es csapat vezetője kizárta annak a lehetőségét, hogy a McLarennel azonos autókat indít a 2008-as világbajnoki sorozatban, miután egyre inkább kétséges, hogy jövőre tizenkettedik csapatként résztvevője lehet-e a száguldó cirkusznak.

„Már nem tudjuk megvalósítani azokat a terveinket, amelyeket a McLarennel együtt elképzeltünk” – jelentette ki David Richards, a Prodrive csapatfőnöke (képünkön jobbra) a Reuters brit hírügynökségnek szerdán.

„Nem lesz az első naptól kezdve teljes mértékben azonos az autónk” – tette hozzá, de azt nem zárta ki, hogy egy úgynevezett McLaren-hibrid karosszériával vagy egy másik kasznival vágnak neki a sorozatnak.

A Prodrive korábban megállapodott a McLarennel abban, hogy ugyanazokat az autókat használhatja, amelyeket a Mercedes motorral hajtott wokingi csapat, azonban miután a Williams a nemzetközi szövetséghez (FIA) fordult, ezt a megoldást el kellett vetni.

Az FIA nemzetközi fellebbviteli testülete várhatóan október 24-én dönt arról, hogy szabályos-e a Prodrive belépése a Formula—1-be.

Bármi is lesz a határozat, az is elképzelhető, hogy a Williams polgári bírósághoz is fordul, hiszen a grove-i istálló független konstruktőrként a túlélésért folytatott küzdelemnek tekinti ezt az ügyet.

A Formula–1 szabályait jövőre várhatóan megváltoztatják, és az új regulák várhatóan megengedik majd, hogy egy csapat egy adott összeg fejében mint egy terméket, megvásároljon magának egy más által kifejlesztett autót. Ez jelenleg tiltott, de minden az új concorde-szerződés tartalmától függ.

A Williams azzal érvel, hogy azoknak a csapatoknak, amelyek nem maguk tervezik és gyártják a kocsikat, nem szabadna bajnoki pontokat szerezniük, és nem szabadna részesedniük a televíziós jogdíjakból sem.
Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
9 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
10 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
13 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
16 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02