Úgy tűnik, eldőlt: Fernando Alonso visszatérhet a Renault-hoz

Vágólapra másolva!
2007.10.11. 13:45
A spanyol AS című sportnapilap és a Bild című német újság információja szerint eldőlt, hogy a kétszeres Formula–1-es világbajnok Fernando Alonso visszatér a Renault-hoz, ahhoz az istállóhoz, amellyel kétszer is megnyerte a vb-t. A Bild azt írja, hogy a spanyol pilóta már alá is írt egy szándéknyilatkozatot arról, hogy 2008. január 1-től 2010 végéig ismét a francia istálló versenyzője lesz.
Fernando Alonso (jobbra) nem véletlenül lapogatja Flavio Briatorét
Fernando Alonso (jobbra) nem véletlenül lapogatja Flavio Briatorét
Fernando Alonso (jobbra) nem véletlenül lapogatja Flavio Briatorét
Fernando Alonso (jobbra) nem véletlenül lapogatja Flavio Briatorét

A 26 éves klasszisnak még érvényes szerződése van 2008 végéig a McLaren-Mercedesszel, amely azonban az utóbbi hónapok keserű tapasztalatai után bizonyára hajlandó megválni Alonsótól.

Minden attól függ, hogy a lelépési pénzről mikor és hogyan sikerül megegyezni.

Az AS spanyol sportújság úgy értesült, hogy a Renault konszern feje, Carlos Ghosn személyesen adott felhatalmazást arra, hogy visszahozzák a csapathoz Alonsót, és ehhez rendelkezésre bocsátja a szükséges eurómilliókat is.

A Renault jelenlegi főszponzora, a holland ING pénzintézet állítólag megígérte, hogy Alonso 22 millió eurós éves fizetéséhez további hétmilliót tesz majd hozzá, így toronymagasan a legjobban kereső versenyző lesz a száguldó cirkuszban (egyébként már most is ő áll a lista élén).

A kétszeres világbajnok spanyol a Renault-nál megkapja azt a megkülönböztetett elbánást, amelyre a McLarennél hiába vágyott, sőt a Bild szerint afféle második csapatfőnök is lesz, még abba is beleszólhat, hogy ki legyen a csapattársa.

Az AS szerint olyannyira biztos minden, hogy Alonso Pat Symmondstól, a Renault technikai igazgatójától már most megkapott minden műszaki adatot a készülő 2008-as autóról, az R28-ról.

A Renault 2008-ban ismét a világbajnoki címért akar harcolni. Flavio Briatore csapatfőnök erről nemrégiben a következőket nyilatkozta:

„Még mindig ugyanaz a csapat vagyunk (amelyik megnyerte a 2005-ös és a 2006-os vb-t). Az embereink tudják, hogyan kell megépíteni egy győztes autót. Most már tudjuk, mit rontottunk el a mostaninál, és a gumikat is jobban ismerjük. Jó érzéseim vannak.”

A Bild híre szerint a Toyota – amely szintén szerződtette volna Alonsót, ha elérhető lett volna számára – a G2 bajnokát, Timo Glockot igazolta le a távozó Ralf Schumacher helyére.
Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36

Először a pályán a címvédő McLaren; az Audi megint megadta magát – videók

F1
2026.01.28. 12:19

Hadjar az első tesztnap leggyorsabbja; az Aston Martin késésben van – videók

F1
2026.01.26. 18:26

A Mercedes elsőként hajtott pályára; a McLaren és a Red Bull leleplezte a 2026-os autóját – képek

F1
2026.01.26. 10:34
Ezek is érdekelhetik