A Red Bull-főnök nem igazolja le a csapat nélkül lévő Fernando Alonsót

2007.11.15. 16:36
Christian Horner csapatfőnök megtisztelőnek tartja a nemzetközi sajtó felvetését, de kijelentette, már kialakult a Red Bull 2008-as összeállítása, így nem szerződtetheti Fernado Alonsót. A szakember úgy véli, a kétszeres világbajnok spanyol klasszis valószínűleg visszakerül korábbi munkaadójához, a Renault-hoz.
Továbbra is kérdés: hol folytatja Fernando Alonso?
Reuters
Továbbra is kérdés: hol folytatja Fernando Alonso?
Továbbra is kérdés: hol folytatja Fernando Alonso?
Reuters
Továbbra is kérdés: hol folytatja Fernando Alonso?

„Örülünk annak, hogy szóba hoztak mindet Alonsóval. Ez is mutatja, sokat fejlődtünk az elmúlt két szezonban” – jelentette ki Horner.

A nemzetközi sajtó az elmúlt hetekben többször írt arról, hogy a kétszeres világbajnok sztár a következő idényben a Red Bull Racing versenyzője lesz, és azért köt csak egy évre szóló szerződést, hogy utána szabadon igazolhasson a Ferrarihoz.

A felvetések szerint Alonso mellett a sztárszakember, Ross Brawn is az RBR-hez igazolt volna, de a hét elején kiderült, a maranellóaik korábbi sikerkovácsa a Hondánál folytatja pályafutását.

„Versenyzőink szerződése 2008-ra is érvényes. Alonso valószínűleg a Renault-nál köt ki” – jegyezte meg Horner.

A Red Bull már idén is David Coulthardot és Mark Webbert szerepeltette, és jövőre is számít szolgálatukra.

„A Toyota mellett már csak a Renault-nál van szabad hely, még ők sem hozták nyilvánosságra, kik alkotják jövő évi csapatukat” – szögezte le Christian Horner.

Fernando Alonso 2005-ben és 2006-ban is világbajnok volt a Renault tagjaként, majd idén harmadik helyen végzett a McLaren-Mercedes versenyzőjeként.

Szerződése 2008-ra is érvényes volt Wokingban, de olyannyira megromlott a kapcsolata a csapat tagjaival, legfőképpen Lewis Hamiltonnal, hogy felbontották a megállapodást.
Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
14 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
15 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
17 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
21 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02