Formula–1: egyelőre nem lesz Prodrive a száguldó cirkuszban

2007.11.26. 16:43
A korábbi tervekkel ellentétben nem indít csapatot a 2008-as Formula–1-es szezonban a Prodrive – jelentette be David Richards, az új istálló csapatfőnöke (képünkön). Az okok: jogi aggályok és az új, de még nem létező concorde-szerződés.

Nem lesz tizenkettedik csapat jövőre a száguldó cirkuszban, mert a Prodrive a tisztázatlan körülmények között egyelőre nem vállalja a belépés kockázatát.

„A jövőben remélhetőleg még csatlakozhatunk a Formula–1 mezőnyéhez” – tudatta közleményében David Richard csapatfőnök.

„Voltak viták arról, hogy alkalmasak vagyunk-e, ráadásul az új concorde-szerződés aláírása továbbra is késik. Kértük az FIA-t, tegye lehetővé, hogy az év közben csatlakozzunk, de ezt az igényünket elutasították.”

„Ezért hát 2008-ban nincs reális esélyünk arra, hogy Prodrive néven új istálló szerepeljen a Formula–1-ben” – tette hozzá a BAR korábbi vezetője.

A nemzetközi szövetség (FIA) még tavaly áprilisban jelentette be, hogy 2008-ban tizenkettedik és utolsó csapatként a Prodrive kaphat indulási engedélyt a Formula–1-ben.

Az eredeti tervek szerint viszont a Prodrive a McLaren-Mercedestől kapott volna autókat – nem csak motort, hanem McLaren-klónokat –, ez viszont éles vitákat váltott ki a paddockban, és a nem gyári csapatok – mint például a Williams – a saját halálos ítéletüket vizionálták.

Richards ezek után a múlt hónapban visszavonulót fújt, már ami a McLaren-klónok használatát illeti.

Az, hogy a Prodrive 2009-ben végül beléphet-e az F1-be, Richards szerint az FIA autósport-világtanácsának állásfoglalásán múlik, na meg azon, hogy milyen feltételekkel írják alá a csapatok az egyebek mellett a kereskedelmi bevételek elosztását is szabályozó új concorde-szerződést.
Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
9 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
10 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
13 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
16 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02