Nagy tervek a BMW-Saubernél, idén már az első futamgyőzelem a cél

Vágólapra másolva!
2008.01.02. 15:54
Minden korábbinál nagyobb és ambiciózusabb tervekkel készül a BMW-Sauber a március 16-án kezdődő 59. Formula-1-es világbajnokságra, a csapat meg akarja szerezni első futamgyőzelmét. Erről Mario Theissen motorsport-igazgató és Nick Heidfeld, az istálló német versenyzője beszélt az autosport.com-nak adott nyilatkozatában.
Nick Heidfeld optimistán várja az új szezont
Nick Heidfeld optimistán várja az új szezont
Nick Heidfeld optimistán várja az új szezont
Nick Heidfeld optimistán várja az új szezont
Nick Heidfeld optimistán várja az új szezont
Nick Heidfeld optimistán várja az új szezont

A BMW-Sauber tavaly – a McLaren-Mercedes kizárása után – második lett a konstruktőrök sorozatában, de minimális esélye volt arra, hogy valamelyik pilóta a dobogó legtetejére álljon. Idén már ezért is dolgoznak a csapat munkatársai, akik erőt meríthetnek az elmúlt évek bíztató eredményeiből.

„2008-ra azt tűztük ki magunk elé, hogy csökkentsük hátrányunkat a két legjobb csapat irányába. Ezen felül első futamgyőzelmünket is meg akarjuk szerezni” – mondta a száguldó cirkusz egyik legelismertebb alakjának számító Mario Theissen.

A 2007-es szezonban egyértelműen Heidfeld volt a BMW első számú versenyzője, összetettben ötödik helyen zárt, Kanadában a második, míg Magyarországon a harmadik helyen ért célba. Márkatársa, a lengyel Robert Kubica hatodik pozícióban fejezte be a szezont, három alkalommal (Spanyolország, Franciaország, Nagy-Britannia) ünnepelhetett negyedik helyet.

A rutinos német versenyző reméli, hogy a szezon legvégéig tartó Ferrari-McLaren párharc a riválisok malmára hajtja a vizet.

„Előnyünk származhat abból, hogy a Ferrarinak és a McLarennek is az utolsó pillanatig mindent ki kellett adnia magából a világbajnoki címért. Velünk együtt a Renault is korábban elkezdhette a felkészülést az idei szezonra. Így azt mondhatom, elméletileg jól állnak a dolgok, kiváló a hagulatunk, de az elmúlt évek is azt mutatták, ezekre nem támaszkodhatunk” – szögezte le Heidfeld.

A BMW-Sauber január 14-én Münchenben mutatja be 2008-as autóját.

„A Sauber negyedik lett összetettben a 2001-es szezonban, akkor azt gondoltam, a következő évben még jobbak leszünk. Nem így történt. Most azonban hiszem, hogy a következő idényben nem esünk vissza, de megismétlem, a Formula-1-ben nem hagyatkozhatunk a megérzésekre” – jegyezte meg a német pilóta.

Nick Heidfeld szerint a korábbi évekhez képest is izgalmasabb lesz a szezonkezdés, hiszen több fontos szabályváltoztatás is életbe lép, ezek közül az elektronikai segédeszközök betiltása okozhatja a legjelentősebb „felfordulást”.
Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik