Fernando Alonso: Tudom, hogy jó eredményre leszünk képesek

Vágólapra másolva!
2008.01.15. 20:15
Visszatérése óta először tesztelte a Renault-t, és a jerezi tesztsorozat második napján rögtön a mezőny élén végzett az R27-essel Fernando Alonso, megelőzve a világbajnok Kimi Räikkönent is. A kétszeres világbajnok egy interjúban elmondta: fizikailag és szellemileg is hihetetlenül kemény felkészülést végzett a 2008-as idény előtt.
Fernando Alonso már nagyon várja, hogy beülhessen az új Renault-ba, amelyet január 31-én mutatnak be
Reuters
Fernando Alonso már nagyon várja, hogy beülhessen az új Renault-ba, amelyet január 31-én mutatnak be
Fernando Alonso már nagyon várja, hogy beülhessen az új Renault-ba, amelyet január 31-én mutatnak be
Reuters
Fernando Alonso már nagyon várja, hogy beülhessen az új Renault-ba, amelyet január 31-én mutatnak be

„Az év végi ünnepeket családommal és barátaimmal töltöttem Spanyolországban, sokat pihentem” – mondta a kétszeres világbajnok Alonso a csapat hivatalos sajtóinterjújában.

„A szünet további részében Svájcban voltam, elkezdtem a fizikai felkészülést. A téli időszakban rendkívül intenzív programot teljesítek.”

A spanyol klasszis a tavalyi szezon után hagyta el a McLarent, és többhetes tárgyalássorozat után szerződött régi-új munkaadójához, a Renault-hoz.

Azóta szinte folyamatosan készül az 59. Formula-1-es világbajnokságra, és reméli, semmilyen rendkívüli esemény nem zavarja meg a szereplését.

„Nagyon fontos, hogy télen megfelelő edzettségi állapotba kerüljek, hogy utána a lehető legjobb teljesítményt nyújthassam” – folytatta a 26 éves oviedói pilóta.

„A mostani szezon előtt még rátettem egy lapáttal, rengeteget futottam, úsztam és sok időt töltöttem az edzőteremben.”

„Remélem, idén is egészségesek maradnak a hozzám közel álló személyek, mert ez az egyik legfontosabb dolog. Magamnak boldogságot kívánok, mert a második leglényegesebb. Végül pedig azt szeretném, hogy örömömet leljem a munkámban és elérjem a céljaimat”.

Fernando Alonso tervei nem változtak a Formula-1-ben: a szezon előtt csak azt ígéri, hogy ismét keményen harcol majd a sikerért, mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa.

„Tudom, hogy képesek leszünk a jó eredményre a Renault-csapattal, hiszen a múltban már sikeresek voltunk. Tudom, hogy kollégáim mindent beleadnak” – szögezte le.

A kétszeres világbajnok pilóta kedden tesztelt először 2008-ban és a bemutatkozás alkalmával felidézte korábbi Renault-s élményeit, de már a jövőbe is tekintett.

„Nagyon optimista vagyok. Számos új színnel találkoztam, vadonatúj a sisakom, de már nagyon hiányzik az új autónk.”

„A tesztet illetően nincsenek konkrét célkitűzéseim. Persze alkalmam lesz arra, megismerkedjek a kocsinkkal, amelyet már az elektronikus segédeszközök nélkül vezetek.„

„A két nap során értékes tapasztalatokat szerezhetek az új szabályokról” – fogalmazott a francia csapat klasszisa.
Legfrissebb hírek

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
6 órája

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27
Ezek is érdekelhetik