Hamilton: az első versenyig nem érdemes találgatni az idei esélyekről

Vágólapra másolva!
2008.01.17. 14:13
Lewis Hamilton úgy véli, a március 16-i, idénynyitó Ausztrál Nagydíjig nem érdemes találgatni az 59. Formula-1-es világbajnokság esélyeiről. A tavalyi sorozat ezüstérmese azonban „előretekint” és úgy gondolja, valószínűleg ugyanazok a versenyzők harcolnak majd a sikerekért, mint 2007-ben.
Lewis Hamilton fittebbnek érzi magát, mint tavaly
Reuters
Lewis Hamilton fittebbnek érzi magát, mint tavaly
Lewis Hamilton fittebbnek érzi magát, mint tavaly
Reuters
Lewis Hamilton fittebbnek érzi magát, mint tavaly

A McLaren-Mercedes brit pilótája szerdán második lett a német Timo Glock (Toyota) mögött a jerezi tesztelésen, de megelőzte tavalyi csapattársát, a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót (Renault, 3. hely), valamint a Ferrari két klasszisát, Felipe Massát (5.) és a világbajnok Kimi Räikkönent (8.) is. Sokan úgy vélik, hogy idén újra a maranellóiak és a wokingiak csatáját láthatjuk a száguldó cirkuszban, de Hamilton óva intett a jósolgatástól.

„Szerintem ugyanaz lesz a helyzet, mint tavaly, de most még nehezen állapítható meg, hogy ki a gyors és ki nem – mondta a McLaren kiválósága. - Nem tudhatjuk, hogy milyen autókkal és beállításokkal szerepelnek a versenyzők. Így a szokásoknak megfelelően csak az első futamon derülnek ki az idei erőviszonyok.”

A wokingiak múlt hétfőn Stuttgartban mutatták be idei autójukat, az MP4-23 kódjelű konstrukciót és eddig kedvezőek a tapasztalatok.

„Eddig két és fél napot gyakoroltam az autóval, igazán jól kezdtünk. Az eddigi tesztek alapján elmondható, nagyot léptünk előre, főleg a megbízhatóság terén – mondta Hamilton. – Ez nagyszerű hír a csapat számára, mutatja, eredményes volt az elvégzett kemény munka. Jó irányba haladunk, és a folytatásban is elszántan kell dolgoznunk.”

Lewis Hamilton szerint az idei autó a tavalyi M4-22 továbbfejlesztett változata, igaz lényegi eltérés, hogy az idei szabélyok szerint már nem lehet elektronikus segédeszközt használni. A brit versenyző szerdán szemléletes képet kapott, hiszen a jerezi tesztelés során esőáztatta pályán gyakorolhatott a mezőny.,

"Most vezettem először ilyen körülmények között kipörgésgátló nélkül – jelentette ki a tavalyi ezüstérmes, majd így folytatta: - Lépésről lépésre kell haladnunk, és lassan hozzászokni, ugyanis nagyon csúszós. A kanyarokban megváltoznak a kocsi tulajdonságai. Másképp kell bánni a fékekkel is”.
Lewis Hamilton úgy érzi, idén fittebben várja a szezon kezdetét, mint tavaly, sokkal jobban tudja, mire kell készülnie.

„Már a pályákat is ismerem, ez könnyebbé teszi a dolgomat. De így is nagyon, nagyon nagy kihívásnak kell megfelelnem a csapattal együtt.
Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

Verstappen visszatért a siker útjára – nemzetközi sajtóvisszhang az Olasz Nagydíj után

F1
2025.09.08. 10:28

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36
Ezek is érdekelhetik