Ron Dennis teljes mértékben élvezi a Mercedes bizalmát

2008.03.07. 16:59
„A McLaren Mercedes csapatfőnökének, Ron Dennisnek nem kell aggódnia, nem forog veszélyben az állása a Formula 1-es istállónál.” Mindezt Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója nyilatkozta, miután nemrég felröppent a hír, hogy megválnának a csapat sikerkovácsától. Elmondása szerint fel sem vetődött a tulajdonosokban, hogy más vegye át a szakmai munka irányítását a McLarennél.
Norbert Haug (jobbra) szerint meg kell tartaniuk a sikerkovácsot, Ron Dennist
Action Images
Norbert Haug (jobbra) szerint meg kell tartaniuk a sikerkovácsot, Ron Dennist
Norbert Haug (jobbra) szerint meg kell tartaniuk a sikerkovácsot, Ron Dennist
Action Images
Norbert Haug (jobbra) szerint meg kell tartaniuk a sikerkovácsot, Ron Dennist

A találgatások néhány hete indultak el, ugyanis egyes jelek arra engedtek következtetni, hogy a Mercedes első emberei mást látnának szívesen a csapatfőnöki székben.

A német motorgyártó negyven százalékban birtokolja a csapatot, tehát jelentős befolyásuk van arra, milyen stábbal vágnak neki a 2008-as szezonnak.

„Idestova tizennégy éve dolgozom Ronnal, és ezalatt mindössze egy csapat volt sikeresebb nálunk – nyilatkozta Haug a német Bild magazinnak.

„Mint csapatfőnök, Ron nagyon nagy szerepet játszott abban, hogy ilyen eredményeket produkáltunk az elmúlt majdnem másfél évtizedben.”

„Minden híresztelés, amely arról szól, hogy elhagyná Ron az istállót, teljesen alaptalan. Csapaton belül egyáltalán nincsenek olyan hangok, miszerint más embert kellene kinevezni a helyére.”

„A Mercedes cég terjeszkedéséről jelenleg is folynak a tárgyalások. Az viszont egészen biztos, hogy nincsen szükségünk a részvények ötven százalékára, így is elég nagy a beleszólásunk az istállónál történő dolgokba.”

A McLaren körül azóta mindennaposak a különböző pletykák, mióta az előző szezonban kirobbant a kémbotrány, amely miatt rekordnagyságú, százmillió dollár büntetést kellett befizetnie a csapatnak, ráadásul megfosztották az istállót konstruktőri pontjaitól.
Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
3 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
5 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
9 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
Tegnap, 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
Tegnap, 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
Tegnap, 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02