Fernando Alonso: Jobbak vagyunk, mint azt korábban reméltem!

2008.03.15. 13:22
A kétszeres világbajnok csak a 11. helyen végzett az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén, vagyis nem jutott be a kvalifikáció harmadik, utolsó szakaszába sem. A spanyol pilóta kisebb meglepetésnek tartja, hogy az időmérő második felvonásában csak nyolctizeddel maradt el Lewis Hamiltontól, de azt is hozzá tette, hogy összességében nem túl fényes a Renault szereplése.
Fernando Alonso bizakodó az Ausztrál Nagydíjat illetően
Fotó: Reuters/Steve Holland
Fernando Alonso bizakodó az Ausztrál Nagydíjat illetően
Fernando Alonso bizakodó az Ausztrál Nagydíjat illetően
Fotó: Reuters/Steve Holland
Fernando Alonso bizakodó az Ausztrál Nagydíjat illetően

„Sok csapat számára nem olyan nagy a távolság Ferrarihoz és a McLarenhez képest, és ez azt jelenti, hogy nagyon jó versenyünk lesz. Erősebbek vagyunk, mint reméltem, és külön öröm számomra, hogy mi is csökkenteni tudtuk a differenciát az élcsapatokkal szemben. – nyilatkozta a spanyol versenyző.

Alonsónak érthetően némi hiányérzete támadt, mert összességében véve az istálló eredménye nem túl fényes.

„Az igaz, hogy majdnem bekerültem az időmérő harmadik részébe is, de mindent egybevetve az én tizenegyedik és csapattársam, Nelsinho Piquet huszonegyedik helye egyáltalán nem szívderítő.”

Alonso azt is elmondta, hogy a vasárnapi versenyen nem lehet más a célja, hogy pontokat szerezzen.

„Realistán kell hozzáállnunk a holnapi futamhoz. Nem vagyunk még teljesen készen, de mindenképp megpróbálunk javítani a 11. pozíción.”

„Pontokat akarunk szerezni, noha olyan erős pilóták vannak a hátunk mögött, mint Kimi Räikkönen és Mark Webber, akiket nehéz lesz tartani.”

„A holnapi futamon kettős cél lebeg a szemünk előtt: javítani a helyezésen és az, hogy ne engedjük magunk elé a finnt és társait.”

Az Ausztrál Nagydíj mezőnye magyar idő szerint vasárnap reggel fél hatkor rajtol.
Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
2026.08.13. 16:02

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2026.08.12. 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08