Két héttel később mutatkozik be a Toro Rosso új versenyautója

2008.04.17. 18:30
Címkék
Komoly gondba került a Toro Rosso, miután a francia Sebastian Bourdais a szerdán a barcelonai teszt során összetörte a csapat első idei verseny gépét, az STR3-ast. Az új autót a török versenyen tervezte bemutatni a kiscsapat, a vezető hibája miatt összetört kocsit azonban újjá kell építeni.
Fotó: Reuters/Albert Gea
Fotó: Reuters/Albert Gea
Az eredeti tervekkel ellentétben csak a Monacói Nagydíjon használhatja először az idei szezonra kifejlesztett autóját a Toro Rosso. A faenzai csapat pilótája, Sebastian Bourdais ugyanis még tegnap rommá törte az új fejlesztésű autót, ami gyakorlatilag használhatatlanná vált.

A csapat másik pilótája, a német Sebastian Vettel nem is tudta kipróbálni az új kocsit, mivel csak ez az egy készült belőle, így a Toro Rosso félbe is szakította a teszteket szerdán.

A baleset másnapján az olasz csapat igazgatója, Franz Tost elmondta, nem műszaki hiba miatt csúszott ki a négyszeres Champ Car bajnok a Campsa-kanyarban.

„Bourdais egyszerűen túl gyorsan ment, azt a kanyar ugyanis nem lehet bevenni 253 kilométeres óránkénti sebességgel” – fogalmazott Tost. „Az ilyen előfordulhat, ez is része a Formula 1-nek. Mindenesetre most már biztos, hogy Törökországban még a régi autóval kell rajthoz állnunk, és először csak Monacóban állhatunk rajthoz az STR3-sal.”
Legfrissebb hírek

Ötvenöt évesen visszatér a pályára a BL-győztes finn sztárfocista

Minden más foci
11 perce

„Nincs varázspálcám” – Cristian Chivu a Roma legyőzéséről

Olasz labdarúgás
21 perce

Tenisz: amerikai tornagyőzelmek Charlestonban és Houstonban

Tenisz
35 perce

NBA: Cooper Flagg 45 ponttal vezette győzelemre a Mavst a Lakers ellen

Amerikai sportok
1 órája

Brazília: a patinás csapat menesztette a volt szövetségi kapitányt

Minden más foci
2 órája

„Az első félidőben nem játszottunk jól” – Robbie Keane a DVSC elleni győzelemről

Labdarúgó NB I
2 órája

NHL: a kétszeres címvédő Florida lemarad a rájátszásról

Amerikai sportok
2 órája

Bajnoki címből félmilliárd elköltött euró után gödör és káosz – a liverpooli zuhanás okai

Képes Sport
3 órája
Ezek is érdekelhetik