Heikki Kovalainen várhatóan versenyezni fog Törökországban

Vágólapra másolva!
2008.04.27. 21:41
A Formula-1-es autós gyorsasági világbajnokság Spanyol Nagydíján, a 22. körben, a Campsa kanyarban vált irányíthatatlanná a Heikki Kovalainen McLarenje. Az autó bal első kereke kapott defektet, és pillanatokkal utána a kocsi a gumifalba fúródott.
Két hét múlva újra együtt száguldhat Kovalainen és az "ezüst nyíl"
Fotó: Reuters
Két hét múlva újra együtt száguldhat Kovalainen és az "ezüst nyíl"
Két hét múlva újra együtt száguldhat Kovalainen és az "ezüst nyíl"
Fotó: Reuters
Két hét múlva újra együtt száguldhat Kovalainen és az "ezüst nyíl"

A McLaren Mercedes csapatvezetője, Ron Dennis azt nyilatkozta a verseny után, hogy biztos benne, Kovalainen két hét múlva versenyezni tud majd a Török Nagydíjon.

A barcelonai baleset után a finn versenyzőt természetesen azonnal kórházba szállították. A vizsgálatok kiderítették, hogy Kovalainen nem szenvedett súlyos sérülést annak ellenére sem, hogy a 220 km/h-ás becsapódásnál 26 G nehézségi erő hatott a testére.

A mcLarenes pilóta azonnal elveszítette az eszméletét, nemsokára azonban magához tért, és már ott, a helyszínen integetéssel jelezte a szurkolóknak, hogy jól van.

A végső szót persze az orvosoknak kellett kimondaniuk, akik az alapos vizsgálatok után sem külső, sem belső sérülést nem találtak a versenyzőnél.

Dennis elmondta, hogy Kovalainan még egy kicsit zavart, de ez a baleset által okozott trauma miatt van. Ugyanakkor szerencsére nincsenek külső sérülései: sem horzsolása, sem vérző sebe, vagy csonttörése. Emiatt bíznak benne az istállónál, hogy Törökországban versenyezhet majd.

A biztonság kedvéért Kovalainent éjszakára még bent tartják a kórházban, de ha minden rendben lesz vele, holnap távozhat, és készülhet a következő futamra.

NÉZZE MEG KOVALAINEN BALESETÉT!

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

Verstappen visszatért a siker útjára – nemzetközi sajtóvisszhang az Olasz Nagydíj után

F1
2025.09.08. 10:28

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36
Ezek is érdekelhetik