Formula–1: nem engedték be a Super Agurit a Török Nagydíjra

2008.05.05. 12:27
Címkék
Nem „pakolhatott ki” a megszűnés szélén álló Super Aguri istálló a Török Nagydíj helyszínén, Isztambulban, miután nem engedték be motorhome-jukat és kamionjaikat a paddockba.
Az autosport.com információi szerint a Honda főnöke, Nick Fry közölte, hogy „fiókcsapatuk” nem fog rajthoz állni az isztambuli versenyen – holott erről továbbra sincs hivatalos bejelentés.Fry tegnap egy interjúban elmondta: nem hinné, hogy a német Weigl Group által kidolgozott megmentési terv elég lenne ahhoz, hogy a súlyos anyagi krízisben levő Super Aguri folytassa a száguldó cirkuszban.„A Honda minden tőle telhetőt megtett a Super Aguri életben tartásáért, talán még az elvárhatón fölül is. De a gyár sosem akart két Formula–1-es istállót fenntartani, és jóval többet költöttünk a Super Aguri finanszírozására, mint amennyit akartunk. Most már nekik kell pénzt és befektetőket találni” – mondta.
Legfrissebb hírek

BJK-kupa: Bondár nyert, egyenlítettünk Hollandia ellen

Tenisz
8 perce

Szerbiát is legyőzte pólóválogatottunk, ott lesz a júliusi vk-szuperdöntőn

Vízilabda
23 perce

Könyv jelent meg a Magyar Athletikai Club 150 évéről

Atlétika
25 perce

Asztalitenisz WTT: Szántosi Dávid főtáblára jutott a selejtezőből Törökországban

Egyéb egyéni
44 perce

Vitinha: Nem mi vagyunk az egyértelmű esélyesek

Bajnokok Ligája
46 perce

Egyedülálló kajak-kenu mesterképzés indul szeptemberben Budapesten és Sukorón

Kajak-kenu
1 órája

Neuer százharminchatodszor volt kezdő ugyanazon csapat színeiben a BL-ben, utolérte Messit

Bajnokok Ligája
1 órája

A tél királya – sztárportré Johannes Hösflot Klaebóról

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik