Mario Theissen a közeljövőben dönt Kubica és Heidfeld sorsáról

2008.06.16. 14:31
Címkék
Az idény elején a BMW vezetősége úgy határozott, hogy a csapat idei célja az első futamgyőzelem kiharcolása lesz, és az, hogy a korábbi években élgárdáknak bizonyuló Ferrari-McLaren páros mellé csatlakozzanak. Nos, 7 futam után máris megvalósulni látszanak a célok: Robert Kubica vezérletével a német csapat parádés kettős győzelmet aratott Kanadában, a lengyel vezeti a vb-pontversenyt és a konstruktőröknél is második helyen áll a csapat 3 egységgel lemaradva a Ferrari mögött.
Montreal után az örömé volt a főszerep a BMW-nél
Fotó: Action Images
Montreal után az örömé volt a főszerep a BMW-nél
Montreal után az örömé volt a főszerep a BMW-nél
Fotó: Action Images
Montreal után az örömé volt a főszerep a BMW-nél

A BMW vezérei azonban ennek ellenére sem módosítanak a szezon elején felállított célkitűzéseken, bár azt elismerik, hogy elvárásaikat meglehetősen hamar sikerült túlszárnyalniuk.

„Montrealban mindkét célunkat megvalósítottuk, de nem szabad nyugodtan hátradőlnünk. Dolgozni kell tovább, ami már csak azért sem lesz nehéz, mert az egész csapat rendkívül motivált, és azon vagyunk, hogy a kanadai sikereinkre építve dolgozzunk tovább” – fogalmazott Mario Thiessen a BMW sportigazgatója.

A németek főnöke elmondta, hogy ők ugyanúgy koncentrálnak minden egyes versenyre, ahogy azt eddig tették, a nagyobb célokért majd jövőre szállnak harcba. „A következő cél mindig a következő verseny lesz számunkra, ahol saját erősségeinket és ellenfeleink hibáit kihasználva igyekszünk versenyezni” – mondta Theissen.

Noha, a világbajnokságot jelenleg vezető Robert Kubica korábban már úgy nyilatkozott, hogy nem foglalkozik a világbajnoki cím megnyerésének lehetőségével, azért Mario Theissen kicsit másképp látja a helyzetet: „Nem szokás hét verseny után csak úgy véletlenül vezetni a világbajnoki pontversenyt. A csapat és a pilóták az elmúlt két évben folyamatosan ezért küzdöttek és most elérték ezt a célt.”

És ha már a BMW pilótái szóba kerültek: a hírek szerint a BMW vezetősége a nyáron dönt majd a csapat jövő évi felállásáról. „Nem sietünk el semmit a jövő évi versenyzőinkkel kapcsolatban. Mindenesetre azt azért leszögezném, hogy jó eredménnyel könnyű kivívni az elismerést” – közölte kissé sejtelmesen Theissen.

A sportigazgató utolsó félmondatára rímel egyébként az a német lapértesülés, amely szerint Kubica szeptemberig dönt arról, hogy átül-e a Ferrariba, vagy sem – ugyanakkor az is tény, hogy még májusban a lengyel pilóta menedzsere az olaszok, illetve a Renault képviselőivel is tárgyalt.
Legfrissebb hírek

Női röplabda CEV-kupa: Németh Anett csapata elveszítette a döntőt

Röplabda
9 perce

Két gólt lőtt a PSG a Liverpoolnak, Szoboszlaiék igen nehéz helyzetből várhatják a hazai visszavágót

Bajnokok Ligája
9 perce

Ez nem a La Liga: az Atlético két góllal nyert Barcelonában a BL-negyeddöntő első mérkőzésén

Bajnokok Ligája
9 perce

A Nantes kettős győzelemmel jutott a férfi kézilabda BL negyeddöntőjébe

Kézilabda
23 perce

Hollandia után Törökországot is megverték a mieink a Billie Jean King-kupában

Tenisz
24 perce

A szabálytalanság, amely után Kovács István kiállította Cubarsít a Barcelona–Atlético BL-negyeddöntőben

Bajnokok Ligája
57 perce

Női kézilabda: Szlovénia is kijutott az Európa-bajnokságra

Kézilabda
1 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik