Robert Kubica: Remélem egyszer még a Ferrarinál versenyezhetek

Vágólapra másolva!
2008.07.08. 14:15
A BMW-Sauber versenyzője, Robert Kubica még mindig nem tudja, vagy csak nem akarja elmondani, hogy melyik csapatnál folytatja pályafutását az elkövetkező szezonban. A lengyel versenyző elmondta: egyszer szívesen versenyezne a Ferrari csapatában.
Robert Kubica (balra) ebben a szezonban tartja a lépést a nagyokkal
Foto: Action Images (archív)
Robert Kubica (balra) ebben a szezonban tartja a lépést a nagyokkal
Robert Kubica (balra) ebben a szezonban tartja a lépést a nagyokkal
Foto: Action Images (archív)
Robert Kubica (balra) ebben a szezonban tartja a lépést a nagyokkal

Robert Kubica remekül szerepel ebben az évben, azonban közel sem biztos, hogy jelenlegi csapatánál, a BMW-Saubernél folytatja majd pályafutását. A lengyel versenyző főnöke, Mario Theissen a jövő évi csapatfelállásról egyelőre nem szeretne nyilatkozni.

„Nem tudom, hogy mit hoz a jövő, nem tudom, hogy hol fogok versenyezni, nem tudom, hogy melyik csapat lesz erős a következő szezonban. Rengeteg kérdés maradt még nyitva ezzel kapcsolatban” – fejtette ki véleményét Kubica a saját jövőjével és az egész száguldó cirkusszal kapcsolatban.

Kubica sokáig Olaszországban élt, karrierje nagy része is ehhez az országhoz kötődött, így jogosan merült fel a Formula–1 berkein belül, hogy Kubica esetleg a Ferrarinál folytatná pályafutását.

„Nem tudom…talán. Remélem egyszer lesz lehetőségem arra, hogy a Ferrarinál versenyezzek. Majd meglátjuk, mindennek eljön az ideje” – zárta mondatát Robert Kubica.

Kubica a hétvégi Brit Nagydíjat a 40. körben feladta. A sikertelen szereplés következtében pedig az összetett pontversenyben a negyedik helyre csúszott vissza. Igaz csak két ponttal marad le az élen szereplő Lewis Hamilton, Felipe Massa, Kimi Räikkönen hármastól.
Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
21 órája

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
Tegnap, 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik