Formula–1: Szato visszavágyik a száguldó cirkusz mezőnyébe

2008.07.14. 23:37
Címkék
Szato Takuma kijelentette, mindent megtesz annak érdekében, hogy jövőre visszatérjen a rajtrácsra, miután májusban állás nélkül maradt, amikor csapata, a Super Aguri pénzügyi okok miatt kiszállt a Formula–1-es sorozatból.
Az egyik legtehetségesebb japán pilóta azonban ezt nem hagyta annyiban, több csapattal tárgyal, és bár nem fő célja, de tesztpilóta állással is beérné. „Dolgozunk az ügyön, és nem is tudok semmi biztosat mondani, csak azt, hogy szeretnék visszatérni. A fő cél természetesen az, hogy versenyszerződést kapjak, de ha nem megy másként, tesztpilótának is elmegyek. Semmiképpen sem szeretném feladni a reményt, amíg nullára nem csökken. Akkor majd elkezdek gondolkodni valami máson. S hogy mi lehet a valami más? Mindenképpen együléses sportautó, mert az emlékeztet a legjobban a Formula–1-re.”
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
4 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
5 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
5 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
5 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
5 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
5 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
5 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik