Formula–1: Hamiltonnak még két vb-cím kell az álomautóhoz

MTI MTIMTI MTI
2008.11.04. 17:21
Címkék
Még kétszer kell megismételnie idei diadalát Lewis Hamiltonnak, a Formula–1 újdonsült világbajnokának, hogy megkaphassa álomautóját, egy McLaren F1 LM-et.
Ron Dennis csapatfőnök ugyanis ebben az esetben odaadja a brit kiválóságnak azt a wokingi főhadiszálláson kiállított modellt, amely egyike az 1995-ben legyártott hat példánynak, és becslések szerint 8 millió dollárt (1.6 milliárd forint) ér.„Keményen fogok dolgozni, hogy megszerezhessem ezt a csúcskocsit. Tízéves koromban kaptam karácsonyra egy szép könyvet, amelynek ez volt a címlapján, azóta vágyom rá. Minden alkalommal, amikor belépek a gyárba, megcsodálom, kinyitom az ajtóit, megszagolom. Ez a világ legszebb és legdrágább autója, és szeretném megkapni” – mondta a 23 éves pilóta.A cég büszkesége – amely Bruce McLaren versenyszínének emlékére csak narancssárgában létezik – 680 lóerős, 2.9 mp alatt éri el a 100 km/órát, végsebessége pedig 362 km/ó. Az öt eladott darabból három a brunei szultán garázsában található.
Legfrissebb hírek

Továbbra is Magyar Zoltán a Magyar Tornaszövetség elnöke

Torna
14 perce

Utolsóként Horváth Imola került ki a női hokiválogatott keretéből

Jégkorong
29 perce

DAC–Slovan: a szlovák szövetség „csak” pénzbüntetéssel sújtotta a pozsonyi klubot

Minden más foci
45 perce

Piros Zsombor elődöntős a madridi challenger-tenisztornán

Tenisz
59 perce

Jégkorong: győzelemmel hangolt a vb-re az U18-as válogatott

Utánpótlássport
1 órája

Hosszú kihagyás várhat Keszthelyi Ritára

Vízilabda
1 órája

Billie Jean King-kupa: győzelemmel kezdtek a mieink a rájátszásban

Tenisz
1 órája

Motiváltan futott, győzelem és pályacsúcs lett belőle

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik