„Egy Ferrari, amely más típusú motorral versenyez, az nem Ferrari”

Vágólapra másolva!
2008.12.23. 18:51
A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa szerint a világgazdasági válság miatt kialakult helyzetnek nem az a megoldása, hogy a csapatvezetők drasztikusan csökkentik a pilóták fizetését.
A képen látható versenygép nem a költségcsökkentés része
Fotó: Action Images (archív)
A képen látható versenygép nem a költségcsökkentés része
A képen látható versenygép nem a költségcsökkentés része
Fotó: Action Images (archív)
A képen látható versenygép nem a költségcsökkentés része

Stafano Domenicali, a Ferrari csapatfőnökének korábbi nyilatkozatára – mely szerint a világgazdasági válság következő áldozatai a pilóták lesznek – most Felipe Massa reagált. A brazil versenyző szerint semmit sem old meg, ha a csapatok drasztikusan csökkentik a versenyzők juttatását.

„A versenysportokban, mint amilyen a Formula–1 is, a pilótáknak alapvető szerepük van, a csapat költségvetésének azonban csak jelentéktelen részét képezi az ő fizetésük” – nyilatkozta Felipe Massa.

„Ha már egyszer annyi ember dolgozik a kiadások csökkentésén, jobb lenne, ha a terheket mindenki egyformán viselné” – tette hozzá az egyéni világbajnoki pontverseny második helyén záró brazil.

Massa a folytatásban az F1 másik, mostanában egyre gyakoribb témával is foglalkozz. A Ferrari pilótája szerint nem lenne jó ötlet bevezetni az egységes motorhasználatot.

„Használhatatlan ez az ötletet. Tudom, hogy a költségek csökkentése nagyon fontos, de az egységes motorok használata ellentmondana az F1 lényegének, éppen ezért lehetetlen lesz megvalósítani. Egy Ferrari, amely egy másik motorral versenyez, az nem Ferrari. De ugyanez igaz a Mercedesre, a Toyotára és a Renault-ra is” – zárta gondolatait Massa.
Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik