Március 1-től már nem Ron Dennis a McLaren-Mercedes csapatfőnöke

2009.01.16. 14:38
Mozgalmas nap a pénteki a McLaren-Mercedes életében: bemutatták a csapat új versenygépét, az MP4-24-et, emellett Ron Dennis bejelentette, hogy lemond csapatfőnöki tisztségéről. Dennis helyét Martin Whitmarsh veszi át.
Ron Dennis (jobbra) a jövőben már csak nézőként jelenik meg a futamokon
Action Images (archív)
Ron Dennis (jobbra) a jövőben már csak nézőként jelenik meg a futamokon
Ron Dennis (jobbra) a jövőben már csak nézőként jelenik meg a futamokon
Action Images (archív)
Ron Dennis (jobbra) a jövőben már csak nézőként jelenik meg a futamokon

Pénteken bemutatták a McLaren-Mercedes új versenygépét, azt, amelyikkel Lewis Hamilton világbajnoki címvédő hadjáratára indul majd – de nem ez volt az egyetlen jövőbe mutató esemény az istálló háza táján. Ron Dennis, a McLaren csapatfőnöke ugyanis bejelentette, hogy március 1-től már nem ő tölti be ezt a pozíciót.

A 61 éves sportvezető ugyanakkor fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy nem megy nyugdíjba, továbbra is keményen fog dolgozni, csupán a McLaren-csoporton belüli más kötelezettségeinek tesz majd eleget.

Ron Dennis távozásával a megüresedő csapatfőnöki pozíciót Martin Whitmarsh veszi át, így az istálló az ő irányításával vág neki a 2009-es szezonnak.

„Az elsődleges célom, hogy még keményebben dolgozzak. Azt hiszem, a vállalatnál mindenki tudatában van annak, hogy kemény időszakot élünk át az autóiparban, és most ebben kell tevékenykednünk. Nagy kihívások várnak ránk az autógyártásban” – vázolta fel a jövőbeni nehézségeket Dennis, aki egyébként 15 százalékos tulajdonosa a McLaren Groupnak.

„Ez a megfelelő idő Martin számára ahhoz, hogy átvegye a csapatfőnöki pozíciót – március 1-től övé a felelősség. A jövőben is kilátogatok majd futamokra, hiszen rajongó vagyok, de nem az összesre” – folytatta mondandóját Dennis, aki 1981-től volt társtulajdonosa és csapatfőnőke a McLaren-istállónak, valamint abban is nagy szerepet játszott, hogy 1995-ben létrejött az együttműködés a német Mercedes konszernnel.

„Keményebben akarok dolgozni, és ügyvezető elnökként nagyobb felelősségem lesz a csoport életében. Ez sok időbe kerül, de el kell mondanom, hogy ez teljes mértékig az én döntésem volt. Ez az, amit csinálni akarok. Ne úgy vegyék ezt, mint egyfajta nyugdíjba vonulást. Más területen fogok keményen dolgozni, és leendő feladataimat nem tudnám a nagydíjak mellett megfelelően ellátni. Martin élvezni fogja a csapatfőnöki munkát.”
Legfrissebb hírek

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

„Úgy csatázott Alonsóval az utolsó helyért, mintha bajnoki címért harcoltak volna” – Piastri beszólt Sainznak

F1
2026.07.26. 19:00

A Ferrari magára vállalta a felelősséget; Hamilton a legrosszabbra számít a hungaroringi időmérő után

F1
2026.07.25. 18:28

A Ferrari favoritként készül a Magyar Nagydíjra? Russell számára még van visszaút?

F1
2026.07.23. 11:02

Piastri, Bearman és Colapinto sem ül autóba a Magyar Nagydíj kezdetén

F1
2026.07.22. 12:52

Fogytán Antonelli előnye; a Ferrari zárkózik fel – Spa elveszti a varázsát?

F1
2026.07.16. 13:46

F1: szerződése felbontását kérte a McLaren tesztpilótája

F1
2026.07.10. 15:20

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45