Formula-1: Mark Webber reméli, teljesen felépül a rajtra

2009.02.05. 11:45
Mark Webber törött lába gyorsan gyógyul, és a Red Bull Racing pilótája az autsport.com internetes oldalnak elmondta, hogy a február 10-i jerezi tesztelésen már szeretne részt venni.
Mint köztudomású, Mark Webbert egy általa szervezett, kajakozásból, gyalogtúrából és kerékpározásból álló jótékonysági teljesítménytúrán elütötte egy autó, és az ausztrál pilóta a lábát törte, meg is kellett műteni.A versenyzőt most úgynevezett cryogenic kezeléssel gyógyítják, amikor is három percet kell eltöltenie egy olyan kamrában, ahol először szobahőmérséklet van, majd –50 és –130 °C-os hidegben vizsgálják.„Ez kiváló az immunrendszer megerősítésére, és látszólag a narancsbőr ellen is hat” – mesélte élményeit Webber az autosport.com-nak, majd áttért a tesztelésre is. „A vezetés nem olyan, mint a teniszezés. Egy teniszező tud gyakorolni a mérkőzés előtt. Én beülök az autóba, és figyelnem kell, hogy hiba nélkül vezessek, mert kis figyelemvesztés, és megtörténhet a legrosszabb. Igazán keményen dolgoztam, és remélem, hogy a jerezi tesztelésen már volán mögé ülhetek.”
Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
4 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
5 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
6 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
8 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
Tegnap, 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
Tegnap, 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
Tegnap, 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
Tegnap, 11:35