Formula-1: charlotte-i központtal üzemelne az amerikai csapat

2009.02.09. 22:55
Címkék
Mint arról már korábban beszámoltunk, új csapat tervezi indulását a „száguldó cirkuszban”: az amerikai USF1, és egyik partnere már be is jelentette, hogy a központ az észak-karolinai Charlotte városában lenne.
Ken Anderson szerint, aki a korábban a Williamsnél dolgozó tervezőmérnökkel, Peter Windsorral együtt vezetné a USF1-et, közel a megállapodás a várossal.„Megnézünk pár épületet Charlotte-ban, beleértve egyet az egyetemi területről” – mondta Anderson a Charlotte Observernek.Elmondása szerint a leendő istálló biztos abban, hogy az amerikai lehetőségek elegendőek ahhoz, hogy elindítsanak egy Formula–1-es csapatot.„Az F1-ben létező technológiák kilencven százaléka amúgy is az Egyesült Államokból származik” tette hozzá.A csapat társtulajdonosa megjegyezte továbbá, hogy az istálló számára amerikai versenyzőt szeretnének. „Az Egyesült Államokban kevesen tudják, de az európai versenysorozatokban vannak tehetséges amerikaiak, akik nagyon jól teljesítenek” – mondta Anderson.
Legfrissebb hírek

Antonelli monzai győzelmével végleg eldőlt a bajnoki cím sorsa?

F1
6 perce

Hiába a Chelsea korai gólja, az Arsenal nyerte a PL-forduló rangadóját

Angol labdarúgás
10 perce

Wout van Aert másodszor nyert sprintet, Mas maradt az élen

Kerékpár
10 perce

Felállt kétgólos hátrányból az Újpest, nyom az FTC – derbi az NB I-ben

Labdarúgó NB I
23 perce

A záró szakaszt nyerő Vas Barnabás harmadik a dél-csehországi körversenyen

Kerékpár
31 perce

Mindkét csapatnak félig üres maradt a pohár Csákváron

Labdarúgó NB II
38 perce

„Az újpestiek úgy mentek bele a meccsbe, mint 11 argentin »bérgyilkos«” – Preisinger Sándor a derbiről

Labdarúgó NB I
54 perce

Átrok Zalán ismét gólt szerzett a belga Zulte Waregemben

Légiósok
1 órája