Jerezben bemutatták a Red Bull Racing új fejlesztésű autóját

2009.02.09. 13:03
A gazdasági világválság hatására idén a korábbi évek látványos show-i helyett a Red Bull Racing is viszonylag szolid keretek között mutatta be új autóját Jerezben. A Renault motor által hajtott autót Adrian Newey tervezte, és a csapatnál jelentős előrelépést várnak tőle az idei szezonban.
Vettel (balra) már ma kipróbálja
Fotó: Reuters
Vettel (balra) már ma kipróbálja
Vettel (balra) már ma kipróbálja
Fotó: Reuters
Vettel (balra) már ma kipróbálja

A csapat igazgatója, Christopher Horner nem is tagadta, hogy az idei cél az első győzelem megszerzése, amellyel a fiókcsapat nyomdokaiba léphetne az osztrák energiaital-gyártó támogatta brigád.

„Az idén sokkal stabilabb teljesítményre törekszünk, mint korábban, és erre meg is van az esélyünk, mert technikai csapatunk már két éve együtt van. Ők tervezték azt az autót is, amellyel Sebastian Vettel tavaly Monzában nyerni tudott, ezt azért jó, ha megjegyezzük” – mondta Horner.

„Nincs okunk kételkedni benne, hogy az új szabályok keretei között is sikeresek lehetünk. Az új regulák szinte teljesen új sportágat teremtettek, s ehhez minden csapatnak alkalmazkodnia kell. A szezon eleje arról szól majd, hogy ez kinek hogyan sikerül” – fogalmazott az igazgató.

Az utóbbi napokban a Red Bull többször is magasztalta gépét, holott a már bemutatott többi autóhoz képest semmiféle jelentősebb újítást nem fedezhetünk fel rajta. Az autóra a többihez hasonlóan jellemző a széles első és a vékony hátsó szárny, bár a kocsi orra magasabb és keskenyebb, mint a vetélytársaké.

„Az autónk mellett a szabályváltozásokból is hasznot húzhatunk majd az idén” – adott hangot bizakodásának Christopher Horner.

A Red Bull új autóját Sebastian Vettel már hétfőn kipróbálja, majd a német kedden is beül az RB5-ösbe, míg szerdán már Mark Webber vezeti. Az ausztrál pilóta még novemberben szenvedett kéz- és lábtörést, ám mára teljesen felépült a tasmániai teljesítménytúrán elszenvedett balesetéből.
Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
10 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
11 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
13 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
17 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02