Ecclestone segítségével kerülhet Vettel a Ferrarihoz 2010-ben

Vágólapra másolva!
2009.02.13. 16:38
A Formula–1 marketingjogainak legfőbb tulajdonosa, Bernie Ecclestone a német Auto Bild című lapnak adott nyilatkozatában elmondta, szeretné, ha a 2010-es esztendőtől Sebastian Vettel már olyan csapatnál versenyezne, amellyel a világbajnoki címért harcolhat. Ezért Ecclestone felajánlotta segítségét a német pilótának.
Vettel egyelőre a Red Bullal szeretne sikeres lenni
Fotó: Action Images
Vettel egyelőre a Red Bullal szeretne sikeres lenni
Vettel egyelőre a Red Bullal szeretne sikeres lenni
Fotó: Action Images
Vettel egyelőre a Red Bullal szeretne sikeres lenni

Sebastian Vettel tavaly 21 évesen és 74 naposan minden idők legfiatalabb futamgyőztese lett a Formula–1-ben, miután megnyerte az Olasz Nagydíjat. A szezon végén az év felfedezettjének is megválasztották a Toro Rosso versenyzőjét.

Ezt követően sokan gondolták úgy, hogy a német pilótának olyan csapatba kellene szerződnie, amelyben a vb-címért harcolhat, de mivel már korábban elkötelezte magát a Red Bullhoz, így ebben a szezonban még aligha lesz esélye a világbajnokság megnyerésére.

Bernie Ecclestone a német Auto Bild című lapnak viszont már arról beszélt, hogy minden segítséget meg kell adni Vettelnek ahhoz, hogy 2010-től képességeinek megfelelő csapatban versenyezhessen.

Ecclestone arról beszélt, hogy Vettel szerződése két évre szól a Red Bullnál, de mindenkinek az lenne a legjobb, ha már jövőre istállót váltana. Így csapata is pénzt kaphat érte, és a német pilóta is olyan autóba ülhet, amellyel a vb-címért szállhat harcba.

„Amennyiben segítségre van szükség a jövőjét illető kérdésekben, bármikor felhívhat” – mondta Vettelről Ecclestone.

Mint ismeretes, a Red Bull pilótájára a 2008-as idény előtt a McLaren is vadászott, míg Ecclestone nemrég azt szellőztette meg, hogy a Ferrarinál is szívesen látnák a fiatal menőt. Vagyis nincs kizárva, hogy Vettel éppen Ecclestone közreműködésével kerülhet a 2008-as világbajnok csapathoz.
Legfrissebb hírek

F1 75: Verstappen-siker, Vettel-feltámadás és Mercedes-blama az évtized versenyén

F1
2025.08.26. 13:01

F1 75: Vettel drámája és Hamilton felemelkedése a Német Nagydíjon

F1
2025.08.25. 16:39

F1 75: amikor Vettel agya elborult az Azeri Nagydíjon

F1
2025.08.24. 10:57

F1 75: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt

F1
2025.08.22. 13:46

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
2025.08.19. 14:29

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48

„Jó lenne, ha kapna egy második esélyt a Cadillactől" – Vettel bízik benne, hogy Mick Schumacher visszatér az F1-be

F1
2025.05.12. 11:23

Vettel: A gyermekeim azt mondták, hogy már nem versenyezhetek

F1
2025.04.30. 10:43
Ezek is érdekelhetik