A McLarennél biztosak benne, hogy Sepangban is a Brawnok hátát nézik

2009.03.31. 11:03
Nem mondhatni, hogy Lewis Hamilton melbourne-i harmadik helye után hurráoptimizmus uralkodna a McLaren-istállónál: a wokingiak biztosak abban, hogy Sepangban (még) nagyobb lesz a lemaradásuk a Brawn GP autóihoz képest. Az F1-es szezont szenzációsan kezdő újonc csapatnál közben arra készülnek, hogy megtartsák az előnyüket – bár Jenson Button szerint a riválisok az európai futamokon már a nyomukban lesznek.
Hamilton szerint Sepangban (is) kijönnek a McLaren gyengeségei
Fotó: Action Images
Hamilton szerint Sepangban (is) kijönnek a McLaren gyengeségei
Hamilton szerint Sepangban (is) kijönnek a McLaren gyengeségei
Fotó: Action Images
Hamilton szerint Sepangban (is) kijönnek a McLaren gyengeségei

Továbbra is elsősorban fejlesztési problémái megoldására koncentrál a McLaren-Mercedes, ez pedig egyben azt is jelenti, hogy a wokingiak biztosak benne: az idénynyitón kettős győzelmet arató Brawn GP-t Sepangban sem lehet majd megfogni.

„A Maláj Nagydíj nagyon nehéz feladat elé állít minket. Gyors és technikás a pálya, a leszorítóerő hiányával pedig továbbra is küszködünk. Új elemek lesznek a kocsin, és agresszív fejlesztési stratégiát követünk, így minden futamra valami újdonsággal állunk elő” – mondta a csapatvezető Martin Whitmarsh. A McLaren-főnök a melbourne-i 3. helyet egyértelműen Hamilton remek versenyzésének tulajdonítja, miközben maga a pilóta felkészült arra, hogy csak a Brawn GP-k hátát látja a szezon második állomásán (is).

„Nagyon nehéz vezetni az autót a leszorítóerő hiánya miatt, és a sepangi pálya kihozhatja az MP4-24 gyengeségeit” – csatlakozott Whitmarsh szavaihoz Hamilton is.

„Szinte biztos vagyok benne, hogy a Brawnhoz képest nagyobb lesz a hátrányunk, mint Ausztráliában. Valószínűleg hátrébb végzünk a mezőnyben” – mondta továbbá a világbajnoki címvédő.

A Brawn GP fantasztikus idénykezdete után könnyen lehet, hogy az újonc istálló Malajziában is tarol majd, Európára viszont elfogyhat az előnyük nagy része – legalábbis Jenson Button szerint.

„Mindenkinek újak az idei előírások, és azt várom, hogy a csapatok gyors ütemben vessék be az újabb és újabb fejlesztéseket. Valószínűleg a riválisaink nagy ugrásokkal jönnek közelebb, és mire visszamegyünk Európába, az új aerodinamikai csomagok s elemek segítségével már a nyomunkban lesznek” – vélekedett a Melbourne-ben élete második futamát megnyerő angol.
Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
1 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
2 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
3 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
5 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
Tegnap, 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
Tegnap, 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
Tegnap, 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
Tegnap, 11:35