F1: Alonso szerint nevetséges Sanghajban a szuperlágy gumi

2009.04.16. 17:55
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a hét végi Kínai Nagydíjra a Bridgestone a szuperlágy keverékű gumit szállítja mint egyik lehetőséget.
A spanyol pilóta szerint ezek az abroncsok teljesen alkalmatlanok a gumikat igen intenzíven igénybe vevő sanghaji pályán.„Úgy gondolom, hogy ez a legrosszabb döntés amelye az elmúlt évek alatt meghoztak, hisz ezek a gumik nevetségesek erre a pályára. Nem tudom, hogy a Bridgestone vagy az FIA (Nemzetközi Automobil-szövetség) választása volt-e, de mindenképpen felül kell vizsgálni a kérdést” – nyilatkozta Alonso.„Öt vagy hat kör után kereket kell majd cserélnünk, hisz ez a pálya még jobban fogyasztja a gumikat, mint a melbourne-i, ahol nyolc-kilenc kört bírt ki a szuperlágy keverékű” – tette hozzá a kétszeres világbajnok.
Legfrissebb hírek

Leclerc tanácsokkal segítette Gaslyt, aki aztán mindenkit meglepett a pole-lal

F1
3 órája

Antonelli jó csapattárs volt, Verstappen azonban keresztülhúzta Russell számításait Monzában

F1
4 órája

Piastri büntetést kapott – változott az Olasz Nagydíj rajtsorrendje

F1
6 órája

Gasly kilenc éve hajszolta a lehetőséget – vasárnap győzelemmel koronázná meg a monzai hétvégét

F1
7 órája

Az Alpine ellopta a show-t: Gasly pole pozíciója után Russell szava is elakadt a monzai időmérőn

F1
8 órája

Russell a leggyorsabb a monzai időmérő előtt

F1
12 órája

Norris szerint a McLaren nem harcolhat a pole-ért Monzában; Briatore botrányt keltett a pénteki edzésnapon

F1
2026.09.04. 20:28

Russell vette át a vezetést Leclerc és Antonelli előtt Monzában

F1
2026.09.04. 17:05