A Monacói Nagydíjat is elérte a gazdasági világválság

2009.05.22. 17:25
Címkék
A lelátók üresek, a szállodák félházzal várják a betérő vendéget, a jegyek eladásra várnak a pénztárakban. A Formula–1 legcsillogóbb versenye, a Monacói Nagydíj is alaposan megérzi a gazdasági világválság hatásait. A kikötőben kevesebb a jacht, a bárban meg nem fogy a 14 millió forintba kerülő konyak.
Üresen tátonganak a lelátók
Fotó: Action Images
Üresen tátonganak a lelátók
Üresen tátonganak a lelátók
Fotó: Action Images
Üresen tátonganak a lelátók

A száguldó cirkusz fapadosan, „költségcsökkentve” érkezett meg 67. alkalommal Európa adóparadicsomába, a világ egyik leggazdagabb országába. Az atmoszféra egész más az idén, mint korábban bármikor.

Persze hollywoodi színészek és topmodellek így is sütkéreznek majd a kevés luxushajó fedélzetén a vasárnapi futam előtt, alatt és után, az viszont már most kétségtelen, hogy a válság megérintette a miniállamot is, amelyet sok pilóta az otthonának mondhat.

A krízis begyűrűzésének nyilvánvaló nyoma, hogy a csütörtöki szabadedzés során rengeteg üres ülőhely maradt a lelátókon, és hogy még pénteken sem kelt el az összes jegy vasárnapra. A 45 000 belépőből továbbra is több ezer várja a gazdáját.

„Az idén sokkal kevesebb a jacht a kikötőben, mint korábban bármikor. Monaco érzi a válságot. Az itteni leggazdagabbak talán egészen iszonytató vagyonokat bukhattak el az elmúlt időszakban” – fogalmazott Nico Rosberg, a Williams pilótája.

Michel Boeri, a Monacói Autoklub (ACM) elnöke elárulta, hogy a tavalyi 140 millió dollárnyi éves bevételükhöz képest ebben az évben 20-22 százalékos csökkenéssel számolnak az autósportok (Formula–1, rali) kapcsán.

A bevételkiesésétől tartanak a Ferrarinál is. Az olaszok hivatalos ajándékboltjánál ugyan nem változtak az árak a múlt esztendeihez viszonyítva, ám mégis alig akad vásárló.

„Spanyolországban teljesen más volt a helyzet. Ott az emberek az olcsóbb dolgokat vásárolták, és azt sem sokat” – mondta Genevieve Blouin, a Ferrari utazó ajándékboltjának menedzsere.

Az árak a Casino-kanyar környékén sem változtak, elmaradt az F1-es felár: az ötcsillagos L’Hermitage szállóban 11 ezer dollár a négy éjszaka díja, a lakosztály ugyanerre az időre 24 ezer dollár. És a megszokottal ellentétben könnyen lehet akár az utcáról beesve is szállást foglalni.

„Senki sincs itt. Már most szörnyű egy év ez. Tavaly sokkal több munkám volt” – panaszkodott egy 42 éves, magát Yves-ként bemutató taxisofőr.

A legárulkodóbb azonban, hogy valami tényleg más az idén, hogy még senki sem rendelt a 70 ezer dollárba kerülő konyakból. A Rémy Martin VIII. Lajos „Fekete Gyöngyszem” névre keresztelt százéves konyakjának 358 üvegéből az egyik már nyolc hónapja vár kedves fogyasztójára a „Le Bar Americain” vitrinjében.

A Formula–1-gyel talán az a bizonyos gazdag és szomjas fogyasztó is megérkezik majd...

PAUL LOGOTHETIS
A szerző az AP hírügynökség szakírója
Legfrissebb hírek

Russell a leggyorsabb a monzai időmérő előtt

F1
9 perce

Pogacar szerződést hosszabbított az UAE-vel, de idén már nem versenyez

Kerékpár
10 perce

Női kosár-vb: nagy meglepetéssel indult a szombat, Mali legyőzte a spanyolokat

Kosárlabda
13 perce

Nemzetek Ligája: Modric 41 évesen is ott lesz a horvátok keretében

Minden más foci
1 órája

Az UEFA megbüntette a Crvena zvezdát Mladics éltetése miatt

Európa-liga
1 órája

Izguljanak a kapusok! – Haraszti Zsolt sok gólt vár a Paks–DVSC meccstől

Labdarúgó NB I
1 órája

A kisvárdai Lippai Tibor már tudja, milyen az „igazi” gól

Labdarúgó NB I
2 órája

A diagnózis: túlsúlyos volt a pesti futball! – íme, az NB I 3. fordulójának válogatottja

Labdarúgó NB I
2 órája