„A kormány szereti a Hungaroringet, ami nagyon jó dolog”

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2009.05.27. 18:39
Címkék
Nem rendeznék meg Magyarországon a Formula–1-es Magyar Nagydíjat, ha az a Pénzügyminisztériumon (PM) és az Önkormányzati Minisztériumon múlna – írta a Világgazdaság. A kormányszóvivő szerint meg kell vizsgálni, mire fordítják a futamok rendezésére szánt összeget, ugyanakkor potenciális lehetőség van arra, hogy a Hungaroring – és így hazánk is – regionális F1-es központtá váljon.
Lehet, hogy 2012 után nem lesz több rajt...
Fotó: Action Images
Lehet, hogy 2012 után nem lesz több rajt...
Lehet, hogy 2012 után nem lesz több rajt...
Fotó: Action Images
Lehet, hogy 2012 után nem lesz több rajt...

Az újság szerdai számában a lap birtokába jutott munkaanyagokra hivatkozva írták, hogy a szűkös központi források és az emelkedő jogdíjak miatt nem támogatná a két tárca a nagydíj futamainak megrendezését 2012 és 2016 között.

A lap úgy tudja, hogy a forint gyengülése miatt az idén az előirányzott 3.14 milliárd forintnál 1.74 milliárddal kerül többe a magyar államnak a futam megrendezése.

Ezt a PM a központi tartalék terhére biztosítja, már csak azért is, mert a jogdíjat akkor is ki kell fizetni az elkövetkező két évben, ha lemondanák a futamokat.

A Világgazdaság birtokába került dokumentumban szerepel, hogy „a verseny megrendezése jelentős költségvetési terhet ró az országra, ugyanakkor az nem térül meg”.

A lap szerint ez utóbbi állítást a Pénzügyminisztérium egy, az Önkormányzati Minisztérium által 2008 nyarán készített tanulmányra alapozza, amely szerint a licencdíj folyamatos emelkedése mellett 2011-re már félmilliárd forintot meghaladó veszteséget termelhet az esemény.

A vg.hu-n található beszámoló szerint az ÖM-t még márciusban arra kérték, kezdeményezze a jogtulajdonosnál a korábban meghatározott díjnövekedés mértékének csökkentését a 2012–16 közötti időszakra vonatkozó szerződésben, hogy az eddigi tízzel szemben évente csak öt százalékkal növekedjen.

Ugyanakkor a mai kormányülésen egyelőre nem született döntés a Hungaroring rendezői jogdíjával kapcsolatos előterjesztésről – közölte Szollár Domokos kormányszóvivő, a kabinet szerdai ülése után tartott tájékoztatón.

Hozzátette: a gazdasági válság idején minden kiadást alaposan meg kell vizsgálni, hogy ténylegesen jó célra fordítják-e, illetve szükséges-e odaadni azt a pénzt. Ez vonatkozik a Hungaroringre is – közölte.

A kormányszóvivő ugyanakkor hangsúlyozta: „a kormány szereti a Hungaroringet, ami nagyon jó dolog”. Véleménye szerint potenciális esély van arra, hogy Magyarország regionális Formula–1-es központtá váljon.

Az érintett minisztériumok hivatalosan nem nyilatkoztak az üggyel kapcsolatban, az NSO azonban annyit kiderített, hogy nem tartják valószínűnek a lap állításait.
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
3 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
6 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
6 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
6 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik