Formula-1: Mosley nem fordítana végleg hátat az FIA-nak

2009.06.26. 13:44
Címkék
Max Mosley levélben utasította vissza a Ferrari elnökének, Luca di Montezemolónak a vádjait, aki szerint a Nemzetközi Aurtomobil-szövetség (FIA) elnöke diktatórikus módszerekkel irányította a szervezetet. Mosley további kifejtette, közel sem biztos még, hogy hátat fordít az FIA-nak.
„Azzal a váddal, mely szerint diktátorként irányítottam a szövetséget, súlyosan megsértették a világtanács 26 tagját, akik az 1980-as évek óta minden egyes szabályt és eljárást nagy körültekintéssel tárgyaltak és szavaztak meg – írta Mosley. – Amennyiben azt szeretnék, hogy a megállapodásunk érvényben maradjon, Ön és a FOTA azonnal helyesbítsék ezeket a kijelentéseiket, valamint a hamis közleményeket. Ön pedig, Montezemolo úr, tegye tisztába a nyilatkozatait, valamint kérjen bocsánatot nyilvánosan egy sajtótájékoztató keretein belül még a pénteki nap folyamán.”Az FIA első számú vezetője Luca di Montezemolo szavaira reagálva kifejtette, hogy a csapatok nem gyakorolhatnak nyomást a szövetségre, nem határozhatják meg, hogy ki legyen a szervezet elnöke.Mosley szerdán maga is azt nyilatkozta, hogy októberben nem indul az elnökválasztáson, ám újabban már arról beszélt, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy valamilyen formában továbbra is részt vegyen az FIA munkájában.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
3 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
3 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
3 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
3 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
3 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
3 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája