Formula-1: négy istálló járt közben a Renault ügyében

2009.08.19. 23:38
Címkék
Négy Formula-1-es csapat járt közben a Renault ügyében a Nemzetközi Automobilszövetség (FIA) fellebbviteli bíróságánál, amely hétfőn jóváhagyta a francia istálló fellebbezését, és engedélyezte indulását a hétvégi Európai Nagydíjon Valenciában.

Az FIA hivatalos internetes oldalán tette közzé szerdán a döntés indoklását, amely tartalmazza azt is: a Red Bull, a Ferrari, a McLaren és a Toyota levélben kérte a testületet, hogy törölje el a büntetést. A versenybíróság előzőleg azért tiltotta el Fernando Alonsót és csapatát a valenciai versenytől, mert a július 26-i Magyar Nagydíjon a csapat annak ellenére kiengedte a boxból a kétszeres világbajnok spanyolt, hogy az egyik kerékcsavart rosszul rögzítették a szerelők. Alonso ezután fél kört tudott megtenni a pályán, majd a jobb első kereke elszabadult.  

A FIA hétfői közleményében jelezte: az eltiltás helyett a francia alakulat 50 ezer dolláros büntetést kapott.

A Spanyol Királyi Automobilszövetség (RFEA) két hete kérte a FIA testületét, hogy törölje az „aránytalanul súlyos” büntetést, s így a hazai kedvenc Alonso indulhasson Valenciában a vasárnap esedékes Európai Nagydíjon.

Legfrissebb hírek

Modric: Fárasztó, hogy az emberek 2019 óta az életkoromról beszélnek…

Olasz labdarúgás
20 perce

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai védővel erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
50 perce

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
56 perce

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
1 órája

„Eljött a pillanatod” – ezt üzente Curtis a feleségének a női kosár-vb előtt

Kosárlabda
1 órája

Samuel Petrás: Mindennap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Labdarúgó NB I
1 órája

Jön a budapesti atlétikai világdöntő „főpróbája”

Atlétika
1 órája

Megint maratoni csatát kellett vívnia, de Zverev ott van a 32 között a US Openen

Tenisz
2 órája